Teljes a káosz a japán cégnél. A negyedéves jelentés késik, de az már biztos, hogy több mint 6 milliárd dollárt buknak az amerikai nukleáris piacon. Az elnök lemondott, és már az aranytojást tojó tyúkot is levágnák.
Hirdetés
 

Múlt héten már lehetett tudni, hogy nagyon kellemetlen napok elé néz az egykor hatalmas erejű távol-keleti nagyvállalat. A helyzet azonban a vártnál is súlyosabb, szinte óráról órára érkeznek újabb negatív információk a cégről, amelynek most már lassan kisebb csoda kell ahhoz, hogy a felszínen maradjon.

Veszteségárkot robbantott az atom

A Toshibának tegnap kellett volna benyújtania legutóbbi üzleti negyedévének eredményeit, ám ahogy azt már korábban pletykálták, a cég halasztást kért, mert alaposan át kell számolnia, pontosan mekkora értékcsökkenést kell elkönyvelnie a rendkívül rosszul teljesítő, nukleáris gyárakat építő amerikai leányvállalatánál. Néhány órával később azonban mégis nyilvánosságra hoztak pár adatot, de közölték, hogy ezek egyelőre nem auditált számok, így a végleges eredménnyel meg kell várni a március közepére ígért hivatalos jelentést.

Úgy tűnik, a több erőmű építésénél is súlyos csúszásban lévő, költségeit az egekbe szaporító Westinghouse leányvállalat miatt a néhány nappal korábban kiszivárgott összegnél is többet, mintegy 6,3 milliárd dollárnyi veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni az amúgy sem csúcsformában lévő anyacég. A Westinghouse vezetősége ráadásul felvásárolt egy építési vállalatot az Egyesült Államokban, hogy így próbáljon úrrá lenni a költségek emelkedésén. Kiderült, ezzel csak olajat öntöttek a tűzre és még nagyobb mínuszokat produkáltak. A Toshibánál most azt vizsgálják az ügyvédek, ki és milyen felelősséggel tartozik azért, hogy a leányvállalat ilyen helyzetbe jutott.

A vizsgálatok eredményétől függetlenül a probléma adott: a 2015-ben könyvelési csaláson ért japán vállalatnak újra meg kellene próbálnia kimászni egy gödörből, amit teljességgel saját magának ásott. A korábbi botrány miatt a Toshiba pénzügyi helyzete amúgy sem volt ideális, így az újabb bizalmi válság könnyen a tönk szélére sodorhatja a nagy múltú vállalkozást. A friss történéseknek megvan az első vezéráldozata is, a társaság elnöke benyújtotta a lemondását.

Mi marad, ha mennek a chipek?

Mivel a befektetők és a hitelezők mosolya sem őszinte mostanság, a Toshibának nagyon nehéz lesz előteremteni a működéshez és az egyre nagyobb adósságállomány finanszírozásához szükséges újabb forrásokat. Ennek egyik, de az is lehet, hogy most már egyetlen módszere a még meglévő üzletágak eladása. Tavaly így sikerült pénzhez jutni a Canontól, amely a cég egészségügyi eszközöket gyártó részlegét vásárolta meg.

Ennél is többet ér azonban a japánok memórialapkákat fejlesztő divíziója. Eredetileg a NAND chipeket szállító egység részvényeinek csak mintegy 20 százalékat tervezték áruba bocsátani, de a legfrissebb nyilatkozatok már ennek többszörösét, sőt akár a teljes értékesítést sem zárják ki. A kérők között egyébként új névként felbukkant a tajvani Foxconn.

A szegmensben a Samsung mögött a második legnagyobb piaci szereplőnek számító Toshiba ezzel a húzással akár tízmilliárd dollárt is meghaladó összeghez jutna, az már más kérdés, hogy milyen áron. Az nyilvánvaló, hogy a cég nehéz helyzetben van, és ezt csak bizonyos részei leválasztásával lehet képes átvészelni, ám a chipgyártás pont az a terület, ahol kiváló eredményeket, vonzó profitrátát lehet felmutatni. Ha ez nem marad a japánoknál, akkor ugyan lehet, hogy ki tudják fizetni az idei számláikat, de a jövőjük a kétségesnél is bizonytalanabbá válik.

Piaci hírek

Lehullott a lepel: elismerte az Anthropic, hogy tényleg butább lett a Claude

A cég nagy nyelvi modelljének képességbeli hanyatlására többen panaszkodtak mostanában. Kiderült, hogy nem hallucináltak: elhibázott fejlesztések és bugok "összjátéka" okozta a nem kívánt hatást.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.