Hét közép-kelet-európai vállalkozás tudott bekerülni az európai szoftvercégek 100-as toplistájába. Ebből mennyi a magyar? Ne találgassunk, közvetlenül egy sem.

Nyolcadik éve adja ki az európai szoftvercégekre vonatkozó 100-as toplistáját a Truffle Capital. A párizsi székhelyű kockázati befektetési alap az élettudományok, illetve az információtechnológia vállalkozásai iránt érdeklődik. A honlapján feltüntetett adatok szerint a társaság 720 millió eurónyi befektetést kezel lakossági és intézményi alapokon keresztül. A Truffle Capital eddig 66 vállalkozást finanszírozott ebből 13 volt teljes egészében, 34 pedig részben tőzsdén jegyzett társaság.

5,2 százalékot nőtt az EU szoftveripara

A közelmúltban nyilvánosságra hozott Truffle 2015 jelentés értelemszerűen még a 2014-es évet tudta teljes körűen elemezni. Az összesítések alapján elmondható, hogy az európai szoftverpiac licencértékesítésből származó aggregált bevétele eléri a 44 milliárd eurót, ebből az első száz társaságé 41,7 milliárd. A szoftverszolgáltatást is hozzászámítva a top százas kör forgalma meghaladja a 62 milliárd eurót. A rendszer "fejnehéz", a bevételek 77 százalékát a 25 legnagyobb társaság eredményei teszik ki.

EU-s szoftverpiac megoszlása országonként
Create pie charts

A piac évről évre növekszik, 2014-ben 5,2 százalékkal bővült. A toplistások mintegy 67 ezer kutató-fejlesztő állást tartanak fenn, és egy év alatt hozzávetőlegesen 7 milliárd eurót fordítottak erre a tevékenységükre.

A szoftverszállító vállalkozások profitrátája 9 százalék, ami fokozatos romlást jelez. Az elmúlt nyolc évben ennél csak jobb jövedelmezőségi mutatókat tudtak elérni a cégek, ebből a szempontból a legjobb évet 2011-ben zárták, akkor 12,5 százalék volt a profitráta, de 2006-ban is még 10,7 százalékot mért a Truffle Capital.

A fentiek alapján is elmondható ugyanakkor, hogy a szoftveripar az európai gazdaság meghatározó összetevője, és fontos szereplője a kontinensen zajló innovációnak – állapítja meg a jelentés.

EU-s szoftveripar
Create your own infographics

A régió legjobbjai

Az európai élbolyba tartozók között évek óta változatlanul szerény számban vannak jelen a közép-kelet-európai térség cégei. Jelenleg is mindössze hét régiós vállalkozásnak – két-két osztráknak, lengyelnek és csehországinak, valamint  egy szlovák cégnek sikerült szoftveres bevételei alapján felkerülnie a listára.

A legelőkelőbb helyen az a lengyel Asseco áll, amelynek révén valamelyest Magyarország is érintett a toplistában. A társaság 2009-ben szerzett többségi részesedést a hazai Statlogics-ban, 2010-ben pedig szlovákiai leányvállalatán keresztül a GlobeNet Zrt.-ben szerzett többségi tulajdont. Az Asseco amely 1,19 milliárd eurós szoftverbevétellel a hatodik helyen áll, egy év alatt 12 százalékkal növelte a forgalmát. A másik lengyel társaság, a Comarch a 43. helyre futott be, 13 százalékkal 191,5 millióra bővítette a bevételét, és az előző évhez képest két helyet javított a pozícióján.

Nem így a cseh AVG Technologies, amely az előző évi 28. helyről  a 33.helyre esett vissza, forgalma 8,2 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A társaság bevételei 100 százalékban a saját termékek és szolgáltatások értékesítéséből származnak.

Helyébe ugrott az it-biztonsági termékeiről Magyarországon is jól ismert szlovák ESET, a cég egy év alatt három helyet javított a pozícióján. Bevételei, amelyek az AVG-hez hasonlóan ugyancsak saját termékekből és szolgáltatásokból származnak, 9,1 százalékkal, 328,8 millióra nőttek.

A cseh Avast Software javított a leglátványosabban a helyezésén. A társaság jelenleg a 45. legnagyobb szoftverforgalmú vállalkozás Európában, egy évvel korábban viszont még a 82. helyen állt. A cég egy év alatt 136 százalékkal növelte a bevételét, ami így 2014-ben megközelítette a 170 millió eurót.

CEE szoftverszállítók, 2014
Create your own infographics

Felvásárlások rendezik át az erőviszonyokat

A jelentés készítői összegyűjtötték a 2015-ös év legjelentősebb felvásárlásait is, melyek hatása legkorábban az idei évben megjelenő jelentésben tükröződhet.

Az Asseco Group megszerezte az Exictos SGPS-t, az AVG Technologies pedig a Norman Safegroundot. A Gemalto szintén tavaly szerezte meg a Safenetet, a VisionWaves a svéd IFS tulajdonába került. A Unit4, amely jelenleg a 13. legnagyobb szoftvercég Európában, és amely 2010-ben a lengyel TETA felvásárlásával a magyar VT-Soft-nak is tulajdonosa lett, tavaly a Three Rivers Systems-szel bővült.

Piaci hírek

Sokáig akar élni? Akkor van egy rossz és egy jó hírünk

A legjobb évszázadban élünk ahhoz, hogy a lehető legtovább élhessünk egészségesen. Ehhez viszont nem elég csupán bízni a modern orvostudományban, tenni is kell érte. Szerencsére a viselhető elektronika ebben óriási segítséget tud nyújtani.
 
Hirdetés

Látogatás az Aruba Cloud arezzói adatközpontjában

Így néz ki egy modern felhős adatközpont belülről.

Rengeteg a szenzor és a mérési információ, melyek összegzése és értelmezése megoldandó feladatként tornyosul az adatközpontot üzemeltetők fölé.
Minden eddiginél több szoftvergyártói audit vár rájuk. Az IPR-Insights felmérése a magyar piacról.
A két új csúcsmodell nem változtat, legfeljebb csiszol a bevált recepteken.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2016 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.