Elon Musk mindenkit beelőzne a sofőr nélküli autók nyári rajtjával.

Pár éven belül jelentő változások állhatnak be az autóiparban, mivel alig akad olyan gyártó, amelyik ne dolgozna a saját önjáró jármű koncepcióján. A Google által elkezdett projekt mára az összes nagyobb vállalatnál napirenden van, a kínaiak is beszálltak a versenybe, sőt, az Apple-ről is az a hír járja, hogy nagy erőkkel vizsgálja a sofőr nélküli autókkal kapcsolatos lehetőségeket.

Mindenki előtt lépnének

A kutatások közös jellemzője eddig az volt, hogy a kész, emberi beavatkozás nélkül közlekedni képes gépkocsik megjelenését legkorábban 2017-re becsülték a cégek, de inkább a 2020 volt az a céldátum, amikorra ezek a járművek kigördülhetnek az utakra. Ebbe a nyugodt légkörbe esett be Elon Musk meglepő bejelentése, mely szerint a Tesla S modellek ezen a nyáron már képesek lesznek önálló közlekedésre.

Az elektromos autókat gyártó vállalat alapítója azt állítja, hogy minderre a már meglévő, használatban lévő Tesla S modellek is alkalmasak lesznek, az új funkció egy szoftverfrissítéssel előcsalogatható, azaz szerelés, vagy mechanikai beavatkozás nélkül önjáróvá válnak a járművek. A CEO azt is tisztázta, hogy az új lehetőség kizárólag a főbb útvonalakon, jellemzően autópályákon működik, viszont ezeken az utakon valóban nincs szükség a vezető beavatkozására, és az autó úgynevezett robotpilóta üzemmódban közlekedik.

A hír alaposan felborzolta a kedélyeket: a szakértők, jogászok úgy látják, hogy Musk lépése jogilag biztosan támadható lesz, mert USA-ban dolgoznak ugyan azon, hogy ezek az autók törvényesen kelhessenek útra, de jelen pillanatban, illetve idén nyáron még nem lesz kész az új szabályozás. A Mercedes, Infiniti, vagy a Honda jelenleg is rendelkezik olyan modellekkel, amelyek elméletileg képesek sofőr nélküli haladásra, de ezt egyelőre nem engedélyezik a tulajdonosoknak.

Ki viszi el a balhét?

A másik kérdés az, hogy amennyiben az önjáró üzemmódban baleset történik, akkor azért a sofőr, vagy a rendszert elkészítő cég-e a felelős. Musk szerint a robotpilóta üzemmód nem ütközik jogszabályba, és nyárra az összes Tesla S tulajdonos használhatja, ami vagy azt jelenti, hogy a háttérben aktív lobbi tevékenység zajlik, vagy Musk nem különösebben izgatja magát az esetleges peres eljárások miatt.

Az autóiparhoz fűződő másik jelentős hír, hogy a Google útjára indította az Android Auto-t, ami az oprendszer bizonyos funkcióit képes kiterjeszteni a gépkocsik multimédia központjára. A Pioneer elsőként kezdte meg az együttműködést azzal, hogy bizonyos, már a piacon lévő fejegységeit kompatibilissé tette az Android Auto-val. Ennek köszönhetően a gépkocsikba beépített fedélzeti számítógép, illetve annak kijelzője átveszi a telefon navigációs, alap kommunikációs (hívások, SMS), multimédiás képességeit.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.