Tíz év alatt 4 milliárd dollárt költenek az Egyesült Államokban arra, hogy a hálózatba kötött autók minél hamarabb elterjedhessenek.

A Detroitban zajló nemzetközi autókiállításra időzítették azt a bejelentéssorozatot, amelynek célja, hogy Észak-Amerikában rendezett szabályozói keretek között, lehetőleg minél korábban közúti forgalomba kerülhessenek a különböző önjáró, illetve egymással és környezettükkel folyamatos kapcsolatban lévő járművek.

Pénz, paripa, jogszabály

Az USA közlekedési minisztériumának államtitkára tíz évre szóló, 4 milliárd dolláros programot hirdetett az összekapcsolt járműflották működésének tesztelésére, bevezetésére. A kormányzati képviselő egyben arra is ígéretet tett, hogy az elkövetkező fél évben az illetékes hatóság az autógyártókkal együttműködve elkészíti azokat az útmutatásokat, amelyek mentén az önjáró járművek tesztelése és biztonságos telepítése megengedett lesz az országban. 

Ezzel párhuzamosan a tagállamok közötti egyeztetés is megindul. A minisztérium igyekszik elkerülni azt a kényelmetlen helyzetet, hogy az ország különböző pontjain a helyi testületek és jogalkotók több kevesebb eltérést tartalmazó lokális szabályozó környezetet teremtsenek. Ez utóbbi természetesen rendkívül megnehezítené a gyártók, fejlesztők életét, és általánosságban visszatartaná az új típusú közlekedési megoldások elterjedését. A cél egy olyan tagállamszintű minta megalkotása, amely lehetővé teszi az önjáró autók országos szintű, konzisztens kezelését.

Nem csoda, hogy ilyen elánnal kezdtek bele a munkába a hatóságok, hiszen becslések szerint a megfelelően működő, gép irányította közlekedés a vezetői hibából eredő halálos balesetek 94 százalékát tudná megakadályozni. Az emberéletek megmentése mellett a hálózatba kapcsolt járművek nagy segítséget jelenthetnek az utak leterheltségének mérséklésében és a környezetszennyezés visszaszorításában.

Jöhetnek az első fecskék

Az informatika és az autógyártás határa egyre inkább elmosódik. A Google évek óta teszteli önjáró autóit, de a fedélzeti rendszerek és a gépkocsikban keletkező adatok felhasználása is fontos célpontnak tűnik. Az Apple körül folyamatosak a pletykák, hogy valamilyen formában beszállhat az autógyártásba, és ha ezt ugyan nem is erősítették meg, az biztos, hogy Cupertino figyelmét sem kerülte el a szegmens.

Mindeközben az autógyártók is igyekeznek pályán maradni, és saját fejlesztésekkel, partnerségekkel erősítenek. De említhető például a Volvo, amelynek önálló tesztprogramja fut a vezető nélküli autózás bevezetésére. Ez utóbbi, legalábbis a korábbi tervek szerint akár már jövőre kereskedelmi forgalomba kerülő kocsikat eredményezhet.

Visszatérve Amerikához: a General Motors a héten jelentette be, hogy a Lyft autómegosztó alkalmazással közösen azon dolgoznak, hogy személyre szabott igényeknek megfelelő, önműködő taxikat állítsanak forgalomba. A tervek szerint ezek első körben csak bizonyos városok bizonyos régiójában közlekednének, maximálisan 30 mérföldes sebességgel. A projekt indulásának pontos helyéről és idejéről egyelőre nincs információ, mindenesetre az amerikai hatóságok fent részletezett aktivitása meggyorsíthatja a jövő mihamarabbi megérkeztét.

Cloud & big data

Ingyen adták, mégsem szereti mindenki a Windows 10-et

Egy év alatt Amerikában a cégek közel 40 százaléka állt át legalább részlegesen Windows 10-re, az alkalmazottak zöme viszont még kitartana a Windows 7 mellett. Még négy napig ingyenes a frissítés.
 
Rengeteg a szenzor és a mérési információ, melyek összegzése és értelmezése megoldandó feladatként tornyosul az adatközpontot üzemeltetők fölé.

a melléklet támogatója
az APC by Schneider Electric

Hirdetés

Adatközpont, a legújabb igényekre szabva

A DCIM eszközök is segítenek a vállalatoknak versenyképességük megőrzésében, mert jobban követhetik az IT világában egyre gyorsabban változó igényeket és elvárásokat.

Minden eddiginél több szoftvergyártói audit vár rájuk. Az IPR-Insights felmérése a magyar piacról.
A két új csúcsmodell nem változtat, legfeljebb csiszol a bevált recepteken.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2016 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.