Egy 6 colos darabbal, a Mate 8-cal folytatódik a kínai gyártó phablet sorozata.

A piackutatók adatai világosan mutatják egy ideje, hogy a Huawei kinőtt az „egyik kínai gyártó a sok közül” szerepből és mára meghatározó szereplője lett a piacnak. Olyannyira, hogy a legutóbbi felmérések szerint a Samsung és az Apple után a harmadik helyen található az okostelefon gyártók ranglistáján, illetve mostanra sikerült leráznia az üldözőket (Lenovo, Xiaomi), ami többek között a Mate szériának is köszönhető.

Fém és üveg

A sorozat a frissen bejelentett Mate 8 személyében folytatódik, ami elsőként a kínai piacon lesz elérhető és a maga fizikai valóságában a 2016-os CES-en fog bemutatkozni. Az európai szemlélődőnek addig maradnak az adatok és a képek: a Mate 8 szokás szerint a saját fejlesztésű Kirin 950-es SoC-t kapja meg, amiben egy nyolcmagos processzor, illetve egy Mali T880MP4 GPU dolgozik.

A 6 colos felbontású IPS panel némi meglepetésre „csak” full HD felbontású, ami azért furcsa, mert ezen a szinten már a Quad HD a megszokott érték. A mobil háza teljes egészében alumíniumból készült, ami az úgynevezett 2,5D hatású, gyémánt vágott üvegű kijelzővel kifejezetten elegáns hatást kelt. A hátlapon lévő, 16 megapixeles kamera a Sony érzékelőjét használja, az előlapra pedig egy 8 megapixeles objektív került.

Európában csak jövőre

A Huawei nem spórolt az akkumulátoron: a Mate 8 energiaellátását egy 4000 mAh-s telep biztosítja, ami szokatlanul nagy érték ebben a kategóriában. A készülék memóriájának mértéke attól függ, hogy melyik tárhellyel választjuk. Három variációban (3GB/32GB, 4GB/64GB, és 4GB/128GB) érkezik majd a piacra, amelyek egyenként 480, 590, illetve 700 dollárba fognak kerülni.

A négy színben (arany, ezüst, szürke, barna) megvásárolható mobil hátlapján ujjlenyomat-olvasó segíti a tulajdonos azonosítását, ami azt is előre vetíti, hogy alapból az Android legújabb verziója, a 6.0-ás Marshmallow (az EMUI kezelőfelület 4.0-ás kiadásával együtt) található meg rajta. A Huawei Mate 8-ra Európának tehát várnia kell még pár hónapot, mivel a Kínán kívüli forgalmazás csak 2016 első negyedévétől indul meg.

Konzumer tech

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.