A Gartner adatai szerint már a két százalékot sem éri el a Microsoft rendszere.

A Microsoft Windows 10-zel kapcsolatos terveiben mindig is fontos szerepet szánt a mobilos ökoszisztémának. A Continuum funkció, az univerzális appok ötlete mind egy egységes, készülékeken keresztül átívelő, egységes platform szülessen, amihez jelenleg egyetlen dolog hiányzik: maguk a mobilok.

Már 2 százalék alatt

A Windows Phone (később Mobile) világban tapasztalható Microsoft dominancia odáig jutott, hogy ha a redmondi cég nem gyárt kellő mennyiségben, ütemben készülékeket a Nokia által lerakott alapokra, akkor nincs olyan más gyártó, amely képes lenne az űrt betölteni. Ez pedig előbb vagy utóbb (de inkább előbb) a mobil OS összezsugorodását idézi elő, ahogy az a Gartner 2015 harmadik negyedévére vonatkozó adataiból ki is derül.

Ezek szerint a megszokott Android (84,7%), iOS (13,1%) egyeduralom mellett a Windows egyre kevésbé látható. A tavalyi, harmadik negyedéves 3 százalékhoz képest a mobilos rendszer már csak az okostelefonok 1,7 százalékán található meg, ami az egyébként is alacsony részesedéshez képest jelentős visszaesésként értékelhető.

Lumia 950: ez egyik nagy reménység

Ez a szám egyébként nem tekinthető meglepetésnek, főleg annak fényében, hogy a Microsoft legutóbbi jelentésében 2015 Q3-ra 5,8 millió leszállított Lumia készülék szerepel, ami meredek esés a tavalyi 9 millióhoz képest. Ami az Androidnál működik, az a Windows esetében nem: a Gartner számait és a MS saját adatait összevetve az derül ki, hogy mindössze 70 ezer darab olyan mobil került piacra, ami Windows-t futtat, de nem a Microsoft terméke.

Erősödő kínai szakasz és Huawei

Amellett, hogy a gyártók nem látnak fantáziát a csempés rendszerben, az sem tesz jót a Windows Mobile egészségének, hogy visszaesett a lendület. Hosszabb idő után a Lumia 950/950 XL páros lesz az a két modell, ami felpörgetheti a folyamatokat, és esetleg visszatornázhatja a számokat a korábbi 3% közelébe. A Gartner még ennyire sem optimista: a cég egyik elemzője szerint a jövőben is ere az alacsony részesedésre számíthatunk és valószínűleg az üzleti felhasználók tartják majd életben a platformot.

Az okostelefon gyártók tekintetében nagy meglepetéseket nem szállított a Gartner. 2015 harmadik negyedévében is a Samsung az úr a maga 23,7 százalékos részesedésével, a második helyen pedig az Apple tartózkodik 13 százalékkal. Komolyabb dinamikát csak a már stabilan harmadik, kínai Huawei produkált, mivel az előző év 5,%-ához képest egy év alatt 7,7 százalékra tornászta fel magát. Őt a Lenovo és a Xiaomi követi 5-5 százalékkal.

Mobilitás

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.