Cserébe viszont íriszszkennert, vezetékmentes töltést és OLED képernyőt kaphatunk.

A Digitimes – hivatalosan természetesen meg nem erősített - értesülései szerint az iPhone 8 (képünk csupán illusztráció) három téren is jelentős előrelépéssel fog szolgálni az elődeihez képest. Egyrészt várhatóan OLED panel kerül bele az LCD helyett, ami nagyobb kontrasztot, még vékonyabb kialakítást és kevesebb fogyasztást jelenthet az 10. születésnapját ünneplő okostelefonban.

Másrészt íriszszkennert kaphat. A biometriai azonosítás tehát egyáltalán nem tűnik el a készülékből, pusztán felváltja (kiegészíti?) az ujjlenyomat-vizsgálatra alapuló felhasználói hitelesítést. Végül pedig a Digitimes szerint vezetékmentes töltéssel lehet majd az új iPhone-okat energiával ellátni, ami megszabadítja a kábeles töltés nyűgétől a (már nem is olyan) kis kommunikációs eszközt. Látván, mit művelt a vállalat a mini Jack aljzattal, hosszú távon ez az összes vezetékes csatlakozás száműzéséhez vezethet, hiszen az akkutöltés maradt nagyjából az egyetlen olyan funkció, ami mindmáig drótot igényel.

A vezeték nélküli töltés megjelenését egyébként az is valószínűsíti, hogy az Apple egyik legnagyobb gyártói partnere, a Foxconn egy ideje már teszteli a technológiát. Amennyiben ezek a tesztek sikeresen zárultak, és az Apple irányából van igény az alkalmazására, akkor nem is lehetne jobb apropója a bevezetésnek a jubileumi iPhone-nál. A technika megjelenése egyébként már a mostani iPhone-ok kapcsán is felmerült.

Azt is tudni véli a Digitimes, hogy az óriási érdeklődés miatt hamarabb kerül gyártásba a tizedik generáció. Maga az Apple is rájátszik a modell jubileumi voltára, ezért a megszokotthoz képest hamarabb küldi gyártósorra a telefonokat, hogy elegendő mennyiség álljon rendelkezésre a várhatóan ismét ősszel esedékes kezdeti értékesítési időszakra.

De nem csak a kívánt szintű készletfelhalmozás késztetheti a Tim Cook vezette vállalatot a gyártás szokotthoz képest korábban történő beindíttatására. Az Apple ugyanis – tanulva a Samsung hibájából – megszigorította a chipek és egyéb összetevők (vélhetően ideértve az akkumulátorokat is) ellenőrzését. Ezzel elejét veheti egy olyan akkumulátorbotránynak, ami lezúzta a dél-koraiak profitját.

Tizedik generáció

Azzal, hogy éppen tíz éve jelentették be az első iPhone-t, hatalmas lett a nyomás az Apple vállán. A cupertinói vállalat legújabb modelljéről régóta keringenek a pletykák, miben lesz új, más a korábbiakhoz képest.

Egy nagyobb változásra akkor is szüksége lenne az iPhone-nak, ha nem ez lenne a tizedik generáció, mivel az előző kiadás eléggé vérszegényre sikeredett. A jelenleg forgalomban kapható Apple okostelefonok ugyanis csupán ráncfelvarrást kaptak az elődhöz képest, a forradalmi újításokkal pedig már évek óta adós a vállalat ezen a téren.

Az viszont egyelőre elég biztosnak tűnik, hogy az új amerikai vezetés protekcionista politikája ellenére az új iPhone-ok még nem amerikai földön fognak készülni.

Pénztárcagyilkos

Mit jósoltak még a szakértők az elmúlt hónapokban? Üveg és acélvázat, görbített szélű kijelzőt, a fizikai gomb elhagyását (ez egyébként előbb-utóbb szükséges lesz a kijelzőarány maximalizálásához). Az iPhone 8 megjelenése két további iPhone 7S modell kiadását is jelentheti, adott hangot vélekedésének a KGI Securities elemzője, Ming-Csi Kuo.

Ha a cikk elején említett fejlesztések megvalósulnak, akkor az nem csak egy, versenytársai közül ismét kiemelkedő képességekre szert tevő készülék debütálását jelenti majd. Az OLED, a vezetékmentes töltés és az íriszszkenner együttesen a csúcskategóriás iPhone árát 1000 dollár fölé lökheti. Ez pedig már sokaknál kiverheti a biztosítékot, hiszen "alig” 1500 dollárért a legújabb MacBook Pro is megvásárolható.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.