Videóban sokáig nem volt ellenfele a YouTube-nak. A Google mozgóképes birodalmát azonban az utóbbi években többen igyekeztek letámadni, köztük olyan óriások is, mint az Amazon, vagy éppen a Facebook. Utóbbinál jó egy éve lehet már élő közvetítéseket sugározni, ami igencsak jót tett az aktivitásnak. A YouTube rendszere ugyan már 2011-től biztosította a valós idejű közvetítés lehetőségét, ám mobillal eddig ezt nem lehetett megoldani. Az okostelefonok korszakában ez égető hiányosságnak tekinthető, amit úgy tűnik, csak mostanra sikerült összehozni, de egyelőre még ezt is csak egy szűkebb körben.
Az elit játszhat vele először
A cég tegnapi közleménye szerint a tavaly nyáron beharangozott élő mobilos közvetítési lehetőséget első körben a legalább 10 ezer követővel rendelkező csatornák tulajdonosai próbálhatják ki. A kör kibővítését természetesen tervezik, de egyelőre erről konkrét dátum nem hangzott el.
A szolgáltatás a YouTube dedikált alkalmazásába épül be, nem lesz szükség semmiféle egyéb szoftverre, pusztán a közvetítés gomb megnyomására. Az így elkészített anyagokat teljesen ugyanúgy kezeli majd a hálózat, mint a "normál" videókat. Azaz kereshetők lesznek, fel lehet őket venni ajánlási- és lejátszási listákra stb.
A vállalat azt ígéri, hogy a cég kiszolgáló hálózatának köszönhetően a közvetítések gyorsak és megbízhatóak lesznek.
Jöhetnek a pénzes kommentelők
A mostani bejelentéshez szervesen kapcsolódik egy másik friss funkció, a Super Chat. Ennek lényege, hogy a lelkes követők a közvetítés során kiemelhetik és a folyam tetején tarthatják saját bejegyzésüket: amennyiben erre hajlandóak némi pénzt áldozni. A kitűnni vágyók üzenetének színe és a kiemelés időtartama a befizetett összegtől függ. Utóbbin pedig a YouTube és a tartalom megalkotója osztozik a hirdetéseknél meglévő arányok szerint, azaz nagyjából a pénz kétharmada kerül a csatorna üzemeltetőjéhez.

A szolgáltatást jelenleg 20 országban lehet a videokészítőknek igénybe venni. Ez között Magyarország nincs ott, ám azon a 40 -es listán igen, ahol lehetőség van fizetős kommenteket vásárolni.
Ezzel párhuzamosan a cég azt is beismerte, hogy nem hozott érdemi eredményt a 2014-ben elindított adakozási funkció. A közvetlen donációt ösztönző Fan Funding február végén megszűnik, mivel az élő közvetítéseken kívül alig akadt olyan felhasználó, aki így támogatta volna a csatornák fenntartóit. Kár érte, mert az így utalt összegekből sokkal többet tarthattak (volna) meg a tartalomelőállítók, hiszen a Google itt csak némi közvetítői jutalékot számolt fel, ami az adomány növekedésével egyre jelentéktelenebb százalékot jelentett.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?