Több hónapig tartó kérdezz-felelek, "üzengetés" és előzetes vizsgálódást követően ma Brüsszel bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárás indul az X ellen. Az Európai Bizottság (EB) álláspontja szerint ugyanis a közösségi platform működése valószínűleg nincs összhangban a mostanában hatályba lépő DSA-val, azaz az Unió digitális térre vonatkozó új játékszabályával.
A téma illetékes biztosa, Thierry Breton némileg ironikus módon épp X-en kürtölte világgá az eljárás megindulást, amely alapvetően az online hálózat álhírek és illegális tartalmak elleni intézkedéseinek hatékonyságát, a platform átláthatóságát és potenciális megtévesztő jellegét vizsgálja.
A hivatalos közlemény szerint az EB kiemelten kezeli a platform Community Notes funkcióját, amely elvben azért létezik, hogy az mérsékelje a "polgári diskurzust és a választási folyamatokat" fenyegető kockázatokat. Az uniós szakemberek górcső alá veszik az X egyéb "feltételezett hiányosságait" is, például annak kapcsán, hogy a cég nem teszi adatait szabadon elérhetővé kutatási célokra és egyéb közintézmények számára. A hosszú vizsgálati listán szerepel továbbá az X hirdetési rendszere is, amelynek működése és kialakítása szintén potenciálisan szabályellenes lehet.
Ütésváltásig fajult az üzengetés
A fentiek abból a szempontból nem tekinthetők váratlannak, hogy az ügynek komoly előzményei voltak. Idén az X-nek több jelentést is el kellett jutattnia az EU-hoz annak kapcsán, hogy a tavaly elfogadott digitális keretrendszer szerint "nagyon nagy online platformnak" minősül, és mint ilyen az átlagosnál szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie.
Ősszel aztán az izraeli események kapcsán egyre világosabbá vált, hogy az X nem készült fel megfelelően a felületét elárasztó szélsőséges tartalmak kezelésére. Ezzel kapcsolatban Thierry Breton elsőként figyelmeztette az egykori Twittert, de a teljességhez hozzátertozik, hogy hasonló dorgálást kapott az EU-biztostól a Meta/Facebook és a TikTok is. A szóbeli figyelmeztetést aztán az X esetében villámgyorsan követte a hivatalos vizsgálat megkezdése, ami a mai bejelentéssel egy újabb, még komolyabb szakaszba lép.
Nem babra megy
Az X ügye annyiban különleges, hogy ez az első olyan vizsgálat, amely már a DSA, illetve "testvére", a digitális piacokról rendelkező DMA égisze alatt történik. A kifejezetten a nagy online platformokra vonatkozó új játékszabályok közé tartozik többek között az álhírek elleni harc és a megfelelően hatékony moderáció. Ennek elmaradása esetén pedig akár globális forgalmuk 6 százalékát kitevő bírságot is kaphatnak a vétkes vállalatok.
A potenciális problémák borítékolhatók voltak a Twitterből X-é változó közösségi platformon, amelynek moderálását, káros tartalomtól való megtisztítását a munkatársak megtizedelése mellett a tulajdonos döntései sem feltétlenül könnyítik meg. Emiatt nemrégiben Ausztráliában kongatták meg a vészharangot egy ottani népszavazás előtt.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak