A vállalat ügyvezetője a prémium szegmens legalább 3 százalékára pályázik.

Alig egy éve, hogy elkelt a BlackBerry Mobile. A kínai TCL vásárolta fel az egykor szebb napokat is látott okostelefongyártó hardveres részlegét. A kanadai vállalat ugyanis 2016 őszén döntött végleg arról, hogy a továbbiakban nem kíván házon belül foglalkozni a BlackBerry okostelefonokkal. Azóta a TCL égisze alatt fut a márka; a vállalat licenceli a kanadaiak kezében maradt szoftveres megoldásokat.

Pedig 2009-ben az okostelefonos piac ötödét uralva a Nokia mögött még kényelmes másodiknak tudhatta magát az akkor még Research In Motionnek hívott cég. De aztán jött az Apple az iPhone-nal, nem sokkal később pedig a Google az Androiddal, és a levegő villámgyorsan elkezdett fogyni a BlackBerry készülékek körül. Alig néhány év alatt teljesen elhappolták a kanadaiak elől a piacot, akik elkeseredésükben még saját operációs rendszerüket is beáldozták, és Android alapú telefonnal próbálták menteni a menthetőt - hiába.

10 milliót kellene évente eladni

Francois Maheiu, a BlackBerry Mobile kereskedelmi igazgatója a Mobile World Congressen árulta, el, hogy nagy reményeket fűznek a márka visszatéréséhez. Véleménye szerint a megújult kínálat akár a prémium szegmens 3-5 százalékát is megszerezheti a következő néhány évben.

A realitás egyelőre mást mutat. A Counterpoint Research adatai szerint a BlackBerry jelenleg siralmasan teljesít, ami a készülékeladásokat illeti. Az elmúlt negyedévben mindössze 170 ezer okostelefont adtak el, miközben a prémium kategóriába sorolt (azaz 400 dollárnál többe kerülő) okostelefonokból tavaly 320 millió ment el. Vagyis még egy ezrelékes részesedéssel sem bír az egykor ikonikus vállalat ezen a téren. Ahhoz, hogy Maheiu álma valóra váljon, évente minimum 10 millió darabot kellene értékesíteni, ami 2-3 millió készülék eladását jelenti negyedévente.

Nem lehetetlen persze a megújulás, ha a Nokiának összejönni látszik – éppen a minap számoltunk be a finnek banánalakú készülékéről, mely kifejezetten a retró hullámot igyekszik meglovagolni  –, akkor a BlackBerry-nek is lehet esélye. Ehhez persze komoly munkára van szükség, gyakorlatilag az alapoktól kell újraépíteni mindent. Maheiu állítja, hogy az elmúlt időszakban csapatával megtették a tőlük telhető legtöbbet, szolgáltatókkal tárgyaltak és sokat dolgoztak a fogyasztói bizalom helyreállításán is.

Könnyen lehet azonban, hogy mindez nem lesz elég. A piac ugyanis nem kedvez most egy "új" belépőnek. Amint arról mi is írtunk, komoly változást jelez az okostelefon-piacon a Gartner: a tavalyi záró negyedévben először csökkent a piac 2004 óta, amikortól a piackutató méri az okostelefon-piac alakulását. Az év utolsó három hónapjában a gyártók 5,6 százalékkal kevesebb telefont értékesítettek globálisan, mint 2016 negyedik negyedévében.

Vannak érvek a BlackBerry mellett

Amint arra az elemzők rávilágítottak, a BlackBerry Mobile leginkább azokon a piacokon kellene, hogy erősítse jelenlétét, ahol a legtöbb prémium kategóriába sorolt készülék gazdára talál. Ez az Egyesült Államokat, Japánt, Dél-Koreát és Nyugat-Európát jelenti. És ezekben a régiókban nem túl erős a vállalat. Például az USA-ban mindössze az AT&T-vel és a Sprinttel kötött megállapodást, a másik két nagy mobilszolgáltató, a Verizon és a T-Mobile kínálatából teljesen kimaradnak a gyártó készülékei.

Segítheti ugyanakkor elfogadottságának növelését, hogy a BlackBerry készülékeket – az LG, a Nokia és a nemrég más szempontokból problémásnak ítélt Huawei mellett – a Google szerepelteti az Android Enterprise Recommended listán, vagyis a kifejezetten (nagy)vállalati környezetbe való felhasználóknak ajánlja (erről a listáról egyébként meglepő módon a Samsung lemaradt). A felkerülés feltétele az Android biztonsági frissítések gyors kibocsátása, a minimum Android 7.0-s hardverkövetelmények teljesítése és a profilok következetes kezelése.

És még egy szempont, ami táplálhatja Maheiu optimizmusát. Mint kiderült, a BlackBerry készülékeket vásárlók zöme a 25-45 éves korosztály tagjai közül kerül ki, vagyis jóval fiatalabbak annál, mint amire a többség gondol. Nem csak az idősödő, bevált dolgaikon nehezen változtató vén rókák körében népszerű tehát az egykor kanadai készülékpaletta.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.