A cél a kiberbiztonság és a bizalom megerősítése, illetve az egymással és a fintech szolgáltatókkal való hatékonyabb együttműködés lenne.

A Citigroup, a Zurich Insurance Group és a Depository Trust & Clearing Corp (DTCC) által vezetett konzorcium új kiberbiztonsági szabványok kidolgozásába kezdett, amelyeket a következő 12 hónap során öntenének végleges formába. A konzorcium pedig már eddig is olyan jelentős támogatókat nyert meg magának, mint amilyen a Hewlett Packard Enterprise vagy az amerikai Kabbage online üzleti hitelszolgáltató, és egyre több fintech cég csatlakozását várják a létrehozott standardokhoz.

A Financial Times keddi beszámolója szerint a kezdeményezés a múlt évi Világgazdasági Fórumon született meg, egész pontosan a nemzetközi szervezet által rendezett egyik találkozón, amelynek célja a köz- és az üzleti szféra együttműködésének promotálása volt; a munkát is a Fórum új kiberbiztonsági központjának bevonásával kezdik meg. A leendő szabványrendszer legfontosabb hozadéka pedig az lenne, hog a komoly károkat okozó biztonsági incidensektől való félelem ne tartsa vissza a piaci szereplőket a máskülönben kifizetődő együttműködéstől.

Akit nem ismernek, abban nem is bíznak

A nagy bankok, biztosítók és más pénzügyi szolgáltatók rengeteget költenek az informatikai biztonságra, amire egyrészt a megfelelőségi követelmények is rákényszerítik őket, de a biztonsági fiaskókat az ügyfelekkel és a befektetőkkel szemben sem engedhetik meg maguknak. Ugyanezek a szervezetek azonban nem feltétlenül bíznak a feltörekvő és réspiaci megoldsokat fejelsztő fintech cégekre is igaz, amelyekkel az együttműködés "hátsó kapukat" hoz létre az ügyféladatok megosztásával.

A legnagyobb tengerentúli elszámolóház, a DTCC vezetője szerint az iparági szereplők teljes mértékben egymástól függnek, és a leggyengébb láncszemek mindenkinek sebezhető pontot jelentenek. A DTCC, amely már maga is folytat fintech partnerségeket a blokklánc technológia vagy a mesterséges intelligencia alkalmazásában, arra havja fel a figyelmet, hogy az egyre szofisztikáltabb veszélyforrások miatt ma már szabályos fegyverkezési verseny zajlik, és sajnos nem mindig a "jó fiúk" az erősebbek.

A működő és globálisan érvényes szabványrendszerre mindezek alapján azért van szükség, mert az új digitális alkalmazások már olyan módon és mennyiségben turkálnak a felhasználóik banki adatai között, hogy azérthető módon leveri a biztosítékot a jogos üldözési mániában szenvedő pénzintézeteknél. Miközben a szabályozók biztosítani akarják, hogy a személyes pénzügyi adatokat könnyen felhasználható, elektronikus formában mindazon szolgáltatók rendelkezésére bocsássák, akiket erre az ügyfél felhatalmaz, a bankok ezt a gyakorlatban sokszor megakadályozzák a biztonsági aggályokra vagy a visszaélések kockázataira hivatkozva.

A konzorcium által kidolgozott szabványok egyaránt lehetővé tennék, hogy a fintech szolgáltatók egy mindenki által elfogadható rendszeren belül  versenyezzenek vagy működjenek együtt a hagyományos piaci szereplőkkel – a lényeg, hogy az adatok harmaik félnek való átadása minden esetben a közös standardokhoz igazodva történjen meg. A Zurich Insurance Group igazgatója szerint a kiberbiztonság mára az egész szektor első számú kihívásává vált, az incidensek száma az elmúlt öt évben megduplázódott, és a biztosító világszerte 8 ezer milliárd dollárra becsüli a következő öt évben a kiberbűnözéshez kapcsolódó károkat.

Biztonság

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.