Több száz fős hallgatóság előtt rendezte meg első szimpóziumát Budapesten a T-Systems Magyarország Zrt. A Magyar Telekom nagyvállalati és kormányzati ügyfeleit kiszolgáló, néhány hete (át)alakult leányvállalata elődcégei révén 1500 hazai kkv-nak ad megbízást mintegy évi 15 milliárd forint értékben.
Hagyományteremtési céllal tartotta első szimpóziumát csütörtökön a T-Systems Magyarország Zrt. Az október elsejével elődcégei integrálásával meg-, illetve átalakult és önállósodott leányvállalat Magyarország legnagyobb infokommunikációs és rendszerintegrációs társasága, amely a tulajdonos Magyar Telekom kormányzati és nagyvállalati ügyfeleit szolgálja ki, ezek együttes állománya jelenleg 5500.

Az 1800 fős társaság várható éves bevétele eléri a 120 milliárd forintot.
Az eseményen Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a hazai infokommunikációs (ICT) iparág termeli meg a hazai GDP 11 százalékát, az utóbbi három évben csak a távközlési ágazat 500 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre.

Megjegyezte: az ezen a területen tevékenykedő nagyvállalatok a hazai kis- és középvállalatok (kkv)  legnagyobb „munkaadói” közé sorolhatók, csak a Telekom évi 15 milliárd forintos megbízást ad ennek a vállalkozói körnek.  Ezért is tartja érthetetlennek, hogy a költségvetés egyensúlyának amúgy indokolt helyreállításában éppen ennek az ágazatnak kell az egyik legnagyobb áldozatot hoznia, az iparágra többszörösen kivetett különféle adók révén.  Emellett ismételten hangsúlyozta a minden gazdasági szereplő által a kormánytól jogosan elvárt kiszámíthatóságot és stabilitást a gazdaság irányításában.

Mi kell a jó céghez? Testre szabott megoldások, megfelelő partneri ökoszisztéma és motivált munkatársak, ezek mindegyikét szükségesnek tartja az eredményes működéshez Budafoki Róbert, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Az első kapcsán hozzászólásában kiemelte, hogy a nagyvállalati és intézményi ügyfélkör igényeire nem lehet egységes megoldást ajánlani, a feladatok elvégzéséhez pedig a belső szakemberek mellett építeni kell a partnerbázisra. Ebben jelenleg 1500 hazai kkv, valamint további mintegy 200 olyan cég található, amely nemzetközi vállalatokat képvisel Magyarországon.

Gigaszolgáltatóvá válik a hazai IT-s piacon a T-Systems
FutureZone 2.0 – megújulva

Megemlítette még a külpiaci, főként a szűkebb régió nyújtotta lehetőségeket, amelyeket ki akarnak aknázni, részben a csoport német anyavállalata, a Deutsche Telekom révén is. Mindenekelőtt az egészségügyi informatika, a CRM és az üzleti intelligencia területén adódhatnak kiaknázatlan lehetőségek. A cél, hogy az exportbevétel a jelenlegi 3 százalékról néhány éven belül 20 százalékra nőjön.

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.