A Google X kísérleti terméke folyamatosan ellenőrzi a vér glükóz szintjét, nincs több tűszúrás.

Amikor a Fujitsu éves rendezvényén jártunk pár hónappal ezelőtt és interjút készítettünk a vállalat magyar származású technológiai vezetőjével, a beszélgetés során szóba került a hordható termékek kérdése. Réger József azt jósolta, hogy a viselhető technológiákat belátható időn belül felváltják a testen, vagy a bőr alatt, különböző chipek formájában felhasznált érzékelők, amelyeknek elsősorban egészségvédelmi szerepük lesz.

Szem előtt a diabétesz

A Google tegnapi bejelentése pontosan ebbe az irányba mutat, és bár a szövegből egyelőre nem sok derül ki, az máris látszik, hogy a dolgok internete mozgalom hamarosan kiterjed az emberi testre is. A Google X egy olyan speciális kontaktlencsén dolgozik, amely a két lencse között egy apró chip segítségével képes a könnyet elemezni, és annak összetételét vizsgálni. A tervek szerint a parányi eszköz vezeték nélkül továbbít adatokat a vércukor szintjéről, illetve egy beépített LED segítségével figyelmezteti viselőjét, ha a glükóz szint elérte valamelyik előre beállított kritikus mértéket.

A diabétesz, illetve annak a szemet, vesét, szívet és egyéb életfunkciókat károsító hatásai rendkívül nagy problémát jelentenek világszerte. A Google szerint jelenleg minden 19 emberből egy szenved ebben a betegségben, aminek a felismerése, majd kontrollálása azért életfontosságú, mert eleinte nem produkál észrevehető tüneteket. A vércukorszint ellenőrzése szintén gyenge pontja a betegség elleni harcnak, amivel ahhoz egy vékony tűvel szúrást kell ejteni az ujjhegyek valamelyikén, ami fájdalmas, kellemetlen procedúra, és éppen ez a körülmény az, ami miatt sokan nem végzik el rendszeresen a mérést.

A Google okos kontaktlencséje életeket is menthet

A tudósok a fentiek miatt évek óta vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miként lehetne más módon, egyéb testnedvek (pl. könny) segítségével mérni a beteg vércukorszintjét. A Google X kísérleti mérőeszköze másodpercenként ellenőrzi a könny összetételét, így a kontroll folyamatos, és a diabétesz is könnyebben kezelhető. A közlemény azt is egyértelművé teszi, hogy még messze vannak a végleges terméktől, de már most együttműködnek a szakmai szervezetekkel, pl.a Nemzetközi Diabétesz Szövetséggel (PDF), mely szerint a világ vesztésre áll a cukorbetegséggel szemben.

A Google boszorkánykonyhája

A Google tudományos kísérleteket, kutatásokat végző „ágazatához” több különleges, érdekes termék kapcsolódik. Ilyen az önjáró autók ötlete, a vezeték nélküli internetet megosztó légballonok projekt, vagy a robotok területe, amibe szintén hatalmas lendülettel vetette be magát a vállalat. A legismertebb Google X termék kétségtelenül a Glass, aminek a fejlesztői tesztelése jelenleg is zajlik és már nem sok választja el a piaci bevezetéstől.

Míg a vércukormérő kontaktlencse viselése vélhetősen nem okozhat gondot a jövőben, a Google Glass már több alkalommal keveredett jogi vitába. A legutóbbi eset szerint egy dél-kaliforniai nőt büntette meg a közlekedési járőr, mert vezetés közben viselte a szemüveget, a helyi szabályok viszont tiltják, hogy a navigációs készüléken kívül bármilyen egyéb képernyő legyen a vezető szeme előtt. A bíróság később megszüntette az eljárást, mivel nem volt bizonyított, hogy a Google Glass vezetés közben ténylegesen vetített-e képet viselője elé.
 

A Snapchat alapítójának húga lenne a telefonszex Gattyánja

Már annyira a mainstream része az erotikus tartalmakat kínáló Quinn, hogy alapítóját, Caroline Spiegelt a finnek híres stratuprendezvényére, a Slush-ra is meghívták.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.