A legnagyobb kínai város március óta tartó szigorú lezárását a héten oldják fel a hatóságok, ami enyhítheti a globális alkatrészhiányt.

A világgazdaság jelen pillanatban távolról sem folyik normális mederben. Már Oroszország ukrajnai inváziója előtt felerősödött az inflációs nyomás, miközben a jobbára a koronavírusra fogható csip- és alkatrészhiány, illetve a globális logisztikai problémák egyaránt nehezítették a cégek helyzetét. A pandémia aztán mindezt megtoldotta egy újabb "szeretetcsomaggal", amikor Kínában újra felszaporodtak a fertőzések, és ezért az ország két legjelentősebb ipari központját, Sencsen és Sanghaj városát is szinte hermetikusan lezárták.

Utóbbiról végre azonban jó hírek érkeztek. A városban előreláthatóan szerdán a korlátozások túlnyomó részét feloldják, így újraindulhat az élet, és ami a világgazdaság szempontjából kulcsfontosságú, több jelentős gyár termelése is. Sőt, mindez részben már el is kezdődött, ugyanis egy vasárnap, helyi tisztviselők által tartott sajtótájékoztatón arról beszéltek, hogy a régió 1700 "kulcsfontosságú termelésorientált vállalkozásánál" már folyik a munka és a gyártás. Ezen kívül 450 kiemelt jelentőségű pénzintézet és 580 külkereskedelmi vállalkozás szintén aktív állapotba került. A hírek szerint az e-kereskedelmi raktárak 88 százaléka is újraindította a működést.

Kína legfontosabb félvezetőgyártó és pénzügyi központjának normális ügymenethez való visszatérése mindenképpen enyhítő hatással lesz az immár hosszú ideje meglévő globális alkatrészhiányra. A március vége óta érvényben lévő korlátozások miatt például a Cisco is ellátási problémákra figyelmeztett, a Foxconn, a Tesla és a Toyota pedig leállította vagy jelentősen csökkentette a termelést. A csipgyártó SMIC úgy tudta valamennyire fenntartani a termelését, hogy a személyzetet vagy az üzemeibe, vagy az üzemei körüli COVID-mentes zónába költöztette.
Piaci hírek

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.