A SpaceX elnöke és operatív igazgatója, a Time magazin által nemrég a világ száz legbefolyásosabb embere közé választott Gwynne Shotwell szerint a cég Starship rakétái alkalmasak lehetnek rá, hogy begyűjtsék az űrben hagyott, használaton kívüli rakétatesteket. Itt természetesen mások hulladékáról van szó, mivel a SpaceX a maga részéről újrahasznosítható hordozórakétákat fejleszt, amezek közül pedig a Starship lesz az űripari vállalat következő generációs űrjárműve, amelynek tesztelését nemrég kezdték meg a texasi Boca Chicában.

Az 50 méter hosszú Starship feladata lenne, hogy 100 tonnányi rakománnyal vagy 100 emberi utassal megtegye majd a Holdra, sőt a Marsra vezető utakat, bár egyelőre a tesztrepüléseket is csak 12 mérföldes magasságra tervezik, így az űrszemét szedegetése a Mars-utazáshoz hasonlóan távoli célnak tűnik. Ezzel együtt a SpaceX-et irányító Elon Musk szerint a Starship akár már 2024-re eljuthat a Vörös Bolygóra, amihez viszonyítva kevésbé tűnik ambiciózus dolognak a Föld körüli pályákon sodródó hulladék begyűjtése.

Az, hogy egy nyereségorientált vállalkozás miért próbálkozna az űr kitakarításával, elsőre nem feltétlenül világos – különösen, hogy Musk szeptember végén már a SpaceX tőzsdére vitelét is belengette. Akkor a tőle megszokott Twitter-üzenetben azt közölte, hogy a társaság néhány éven belül nyélbe ütheti majd az elsődleges részvénykibocsátást, aminek nyilvánvaló feltétele a bevételek növekedésének stabil pályára állítása. Ez nagyban függ a Starlink űrinternetes rendszer sikerétől vagy a szabályozásban felmerülő akadályok leküzdésétől, és a dolog talán akkor kap több értelmet, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi nem függetleníthető a megakonstelláció negítív környezeti hatásaitól sem.

A takarítás üzleti érdek is lehet

A SpaceX hatvanas adagokban, folyamatosan állítja pályára a Starlink rendszerbe kapcsolódó műholdakat, amelyek a végén több tízezren biztosítanák a hálózat globális lefedettségét. Ez akkor is az űrszemét mennyiségének növekedésével jár, ha a korábbi tervekhez lépest már alacsonyabb pályákat céloznak meg velük – ennek oka, hogy a nagy magasságban, a többi kommunikációs műholdéhoz hasonló pályákon évszázadokig vagy akár évezredekig keringhetnek a roncsok a Föld körül, míg az alacsonyabb pályákról indulva sokkal hamarabb eléghetnek a légkörben.

Ez persze távolról sem jelenti, hogy a Starlink nem járul majd hozzá nagyon komolyan az űrszemét képződéséhez, tovább növelve az ütközések veszélyét. Ehhez jön az elméletben számított 3 százalékos meghibásodási ráta, ami nem rosszabb ugyan az eddig megszokott arányoknál, de egy ekkora műholdcsorda esetében még így is töméntelen űrszemét képződésével járna. Innen nézve jó ötletnek tűnik, ha a SpaceX legalább maga után képes lenne feltakarítani a világűrben; ez egyébként Shotwell szerint sem lesz könnyű feladat, de az is igaz, hogy korábban még senkitől sem hallottunk ilyen irányú tervekről.

Ahogy arra időről időre felhívják a figyelmet, a különféle kezdeményezések mellett nagy szükség volna egy olyan nemzetközileg elfogadott szabványrendszer létrehozására is, ami nem csak a műholdak biztonságos üzemeltetésére, de az űrhulladékra is mindenkire érvényes szabályokat fogalmazna meg. Bár egyelőre csak sci-fi mozikban találkozhatunk az úgynevezett Kessler-effektussal, amelynek értelmében az alacsony pályán keringő, egymással ütköző szemétdarabok egyre nagyobb valószínűséggel állítanak elő újabb veszélyes szemetet, de a szükséges lépéseket is időben lenne érdemes megtenni.