Az amerikai hadsereg is érdeklődik a Starlink űrinternetes konstellációja iránt, ami a jelenlegi GPS rendszernél sokkal pontosabb és biztonságosabb pozicionálást tenne lehetővé.
Hirdetés
 

A SpaceX műholdas internetszolgáltatása, a Starlink építése során már több mint 700 műholdat állított pályára, amit a következő években mág sok ezer másik követ majd. A hozzá tartozó infrastruktúra a tervek szerint alsó hangon 12 ezer műholdból fog állni, de a cég ennek többszörösére kért engedélyeket: ideális esetben 20-30 ezer műholddal biztosítanák a kívánt lefedettséget és a megfelelően alacsony késleltetésű, szélessávú internetszolgáltatást, az illetékes amerikai és nemzetközi szervezeteknél pedig ennél is több mesterséges égitesthez nyújtott be spektrumigénylést.

Az MIT Technology Review hétfői riportja szerint a Starlink egyre bővülő megakonstellációja az amerikai hadsereg figyelmét is felkeltette, amennyiben az egy másodlagos célt is szolgálhatna. A rendszer ugyanis a jelenleg használt GPS (Global Positioning System) olcsó, nagy pontosságú és a gyakorlatban megzavarhatatlan alternatívájaként működhetne: az új megoldás a Starlink alacsony Föld körüli pályákon (LEO) működő holdjaira támaszkodva biztosítana csaknem globális lefedettségű navigációs szolgáltatásokat.

Ha lehetne, már holnap leváltanák a GPS-t

Az amerikai hadügyben már több mint öt évvel ezelőtt napirendre került a GPS leváltása egy olyan, valós idejű helyzetmeghatározást lehetővé tevő technológiára, ami sokkal megbízhatóbb, a pontos pozicionálás mellett a különleges terepviszonyok között is jól működik, nem lehet külső eszközökkel megzavarni a jeleket, a rendszer pedig rugalmasan alakítható és menedzselhető. Bár azt már akkor világossá tették, hogy a GPS még nagyon hosszú ideig nem lesz teljesen kiváltható, már megkezdődött a helyzetmeghatározást támogató más eljárások (például a "lehetőség adta jelek", vagyis a televíziók, rádiók, adótornyok, műholdak, vagy akár a világítás) használatának vizsgálata.

Az amerikai védelmi minisztérium védelmi kutatásokért felelős részlege, a Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) idén tavasszal már saját műholdas hálózat kiépítéséről beszélt a bolygó felszínének legnagyobb részét lefedő (adat)kommunikációs szolgáltatás biztosítására. Az akkori hírek szerint az ügynökség még ebben az évben pályára állítaná az első Blackjack műholdakat, amivel éppen a SpaceX Starlink hálózatához hasonló műhold-konstellációt hozna létre, a globális hálózati elérésen felül más technológiákat is felvonultatva. Ez utóbbiak feladásával azonban nyilván sokkal olcsóbb és egyszerűbb lenne a Starlink társutasként való igénybevétele.

Maga a GPS rendszer, amelyet egyébként szintén az USA védelmi minisztériuma fejlesztett és üzemeltet, néhány tucat, nagyjából 20 ezer kilomáter magasságban keringő műholdra épül. Pontossága a néhány méteres nagyságrendben mozog, ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy a Föld felszínére érkező jelei elég gyengék ahhoz, hogy valamilyen véletlen interferencia vagy az elektronikus hadviselésben alkalmazott technikák megzavarják a vételt. Ma már ráadásul pár száz dollárt érő hardverekből és nyílt forrású is szoftverekből össze lehet rakni olyan eszközt, amivel nem csak zavarhatók, de akárt távolról manipulálhatók is a GPS-jelek.

A többcélú használat mindenkinek előnyös lehet

Mivel az Egyesült Államok hadserege a mai napig erősen támaszkodik a GPS alapú navigációra, ezekre a problémákra belátható időn belül megoldást kell találnia. A LEO műholdakra épülő koncepció állítólag már a 20. század 60-as éveiben felmerült, mivel a GPS-nél akár ezerszer erősebb jelek sugárzását teszi lehetővé, az alacsony Föld körüli pályákon azonban az egyes műholdak sokkal kisebb területet fednek le, így a megbízható globális lefedettséghez sokkal többre lenne szükség belőlük. Éppen ezt a mennyiséget tenné most elérhetővé az új Starlink rendszer, amely ráadásul egyszerű szoftveres módosításokkal alkalmassá tehető a másodlagos feladatra.

Az MIT Technology Review által iddézett tanulmány szerint a 100 mbps sebességet biztosító, űrbeli internetes útválasztóként működő Starlink-holdakkal a navigáció pontossága a 70 centiméter körüli tartományba javulna, mivel a GPS átvitel korlátozottságával szemben itt nagyságrendekkel több friss információ továbbítására lenne lehetőség. Mivel a jelek erőssége és irányítottsága is sokkal magasabb, elméletben a zavarásuk is sokkal nehezebb feladat, az aktuális számítások szerint pedig a Föld felszínének 99,8 százalékát lehetne lefedni a Starlink rendszer teljes kapacitásának mindössze 1 százalékos lekötésével.

A SpaceX űrinternetes szolgáltatásához kapcsolódó hír, hogy a cég alapító vezérigazgatója, Elon Musk ugyancsak hétfőn belengette a vállalat tőzsdére vitelét. A szokásos Twitter-üzenetben Musk valószínűnek nevezte, hogy a SpaceX néhány éven belül nyélbe üti majd az elsődleges részvénykibocsátást, aminek feltétele a társaság bevételnövekedésének stabil pályára állítása. Ez nyilván erősen függ a Starlink rendszer sikerétől is, ami a kritikusok szerint korántsem egyértelmű a szabályozásban felmerülő akadályok vagy a megakonstelláció negítív környezeti hatásai miatt, de az amerikai hadsereggel kötött esetleges megállapodás rendesen aládúcolhatja az üzletet.

Közösség & HR

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.