A tavaly mobilon már megjelent új változat most kezdett feltűnni a PC-k képernyőin. Nem mindenkinek jött be az újítás.

A keresőóriás folyamatosan alakítja aranytojást tojó tyúkjának kinézetét. Persze mindezt azon jól felfogott üzleti érdekből vezérelve, hogy a felhasználók mind több és több hirdetésre kattintsanak böngészés közben. A Google keresőjében ennek megfelelően a reklámok évről évre változtak, és - láss csodát - egyre inkább belesimulnak a normális, azaz nem fizetős találatok közé. Az utóbbi időben viszont erős nyomás nehezedik a technológiai óriásokra, így fordulhatott elő, hogy ezúttal a Google visszavonulót látszik fújni.

A felhasználók érdekében

Mint mindig, a hivatalos kommunikáció szerint a legutóbbi újratervezési hullámot is a felhasználói igények még tökéletesebb kiszolgálása ihlette. A keresőfelület elsőként mobilokon változott meg még tavaly. A találatok felett kis ikonok és a forrás címe is feltűnik, ami tényleg segíthet a kattintást megelőző tájékozódásban. Csakhogy ezzel párhuzamosan a hirdetések is nagyon-nagyon hasonlatos formátumban érkeznek, annyi különbséggel, hogy a piktogram helyett egy óvatosan kiboldozott Hirdetés feliratot kapunk.

A 2000-es évek végén még jól elkülöníthető kék háttérszín előbb halvány rózsaszínre váltott, majd lassan kikopott a használatból. Úgyanígy járt a pár évig létező kicsiny Ad felirat is, amely rikító sárga színével egy ideig segített kapaszkodót találni a felhasználók számára. A sárga figyelmeztetés előbb kisebb, halványabb lett, majd feltűnésmentesebb zöldre váltott.

Ellenvéleménnyel éltek

Most értük el azt a szintet, hogy semmiféle színkód nem segíti a reklámok és a nem fizetett tartalmak elkülönítését, ami nem csupán az egységsugarú internetezőknél és több lapnál csapta ki a biztosítékot, hanem legalább egy befolyásos amerikai politikusnál is.

Mark Warner az amerikai elnök elmozdítását célzó jogi eljárás egyik meghallgatásánál tartott szünetet használta ki arra, hogy elégedetlenségének adjon hangot. A demokrata szenátor is azon a véleményen van, hogy az utóbbi években végrehajtott változtatások csakis azt a célt szolgálták, hogy a Google elmossa a hirdetések és organikus találatok közötti határvonalat. Warner szerint ez is csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy a cég visszaélve hatalmával, tudatosan kárt okoz a felhasználóknak és a kisebb vállalkozásoknak.

Jöhetnek az újabb kísérletek

A Google hivatalosan is reagált a kritikákra. Ebben hosszan sorolják, mikor és milyen közegben aratott osztatlan sikert a tavaly mobilon bevezetett új külső, és ismételten leszögezik, hogy minden az internetezők kénye és kedve szerint történt. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a felhasználói visszajelzések természetesen a legfontosabbak számukra, így az elkövetkező hetekben a keresőt megnyitva több variációval is találkozhatunk majd. Ezeknek a teszteknek az eredménye pedig esetleg újabb változásokat hozhat.

Cloud & big data

A törvényhozóknak sem tetszik, hogy már a gondolatokból is árucikket faragnak

Nem újdonság, hogy folyamatosan gyűjtik és értékesítik az emberek személyes adatait azok a cégek, amelyeknek az alkalmazásait használják, de még ebben is szintlépést jelenthet, amit a neurotechnológiai vállalatok művelnek.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.