Olcsó, hatékony, a környezetet nem terhelő személyi közlekedési eszköz, ami kis helyen is elfér. Az eredeti Segway e feltételek közül legfeljebb egynek felelt meg, ezért sem tudott szélesebb körben elterjedni. A pár hónappal ezelőtt megsimert Walkcar már közel járt a megoldáshoz, de végül mégis úgy tűnik, hogy a Segway új tulajdonosai lesznek azok, akik megtalálták a jó receptet.
A Xiaomi ebben is benne van
Ez a Ninebot mini, ami ránézésre nem más, mint egy leegyszerűsített, kisebb formában megálmodott Segway. A szintén giroszkópos technológiával készülő és az emberi testtel irányítható járművet a Xiaomi mutatta be, ami azért lehetséges, mert a kínai vállalat az egyik fő befektetője annak a Ninebotnak, amely idén áprilisban felvásárolta a Segway-t.
Az eddig főleg okostelefonjairól ismert vállalat 80 millió dollárt fektetett az üzletbe, aminek a Ninebot mini az első kézzelfogható eredménye. Az új jármű egyik legnagyobb erőssége, hogy mindössze 315 amerikai dollárba, azaz átszámítva kb. 86 ezer forintba fog kerülni. Ez hússzor kevesebb, mint az eredeti, nagyméretű Segway, ami miatt jóval nagyobb sikerre számíthatnak a tervezők, mint korábban.
Mindent tud, amit a nagy
Méreteiből adódóan a Ninebot mini várhatóan nem lesz képes akkora teljesítményre, mint elődje, de az alapadatok szerint nem kell szégyenkeznie sem. A „roller” csúcssebessége 16 km/óra, akár 15 fokos emelkedőkkel is megbirkózik és egyetlen töltéssel (ami 4 óra alatt megvan) akár 30 km-es utat is meg lehet vele tenni. A másik nagy vívmánya, hogy mindössze 12,8 kg, azaz akár kézben, akár egy kocsi csomagtartójában is gond nélkül hordozható.
A Ninebot mini elsősorban a fiatal korosztálynak szól, amit az is jelez, hogy létezik egy hozzá passzoló mobilos alkalmazás, amivel nyomon követhető a menetteljesítmény, illetve a megtett utakkal kapcsolatos összes fontos információ. A lábbal egyensúlyozva irányítható eszköz november elején kerül forgalomba Kínában és mivel már van francia nyelvű honlapja, nagyon valószínű, hogy Európa sem marad ki a szórásból.
Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata
Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak