A világ egyedülálló teljesítményeit egybegyűjtő Guinness World Records egy új kategóriában hozta ki győztesnek a többek között a Teslában, a Space X-ben és a Twitterben is érdekelt technológiaipari fenegyereket, Elon Muskot. Utóbbi vélhetően erről a címről szívesen lemondott volna, mivel immár ő az a személy, aki a világtörténelem során a legnagyobb vagyont vesztette el.
A szervezet közleménye néhány nappal azt követően jelent meg, hogy a Forbes magazin frissítette a leggazdagabb embereket tartalmazó híres listáját. Az utóbbi időben ezen a listán egyre nagyobb arányt képviseltek az informatikához kötődő dollármilliárdosok, ám a tavalyi év nagy általánosságban rendkívül gyengén alakult a techszektor számára.
A leglátványosabb mélyrepülést az egy ideig a világ leggazdagabb embere pozíciót is birtokló Musk produkálta. Elsősorban a Teslában meglévő részesedése vesztett sokat értékéből: az elektromos autókat gyártó vállalat részvényárfolyama nagyjából a harmadára zuhant egyetlen év alatt.
A Forbes számításai szerint Musk vagyona 2021 novemberében volt a csúcson, amikor is körülbelül 320 milliárd dollárnyi érték felett rendelkezett. Ebből sikerült 2022 végére 137 milliárdig csúszni, azaz bő egy év alatt 183 milliárd dollárja "párolgott el". Ezzel a történelmi bukással Musk egy időre biztosan megvált a leggazdagabb ember titulusától is. Helyét a Louis Vuitton divatcéget és egyéb luxusmárkákat birtokló LVMH alapítója, Bernard Arnault vette át 190 milliárd dollárra taksált vagyonával.
Bár az ilyen hatalmas értékű és szerteágazó elemekkel bíró vagyonok esetében mindig nehéz azok értékének pontos meghatározása, a Guinnessnél biztosak benne, hogy Musknak sikerült a rekorddöntés, hiszen eddig ezt a címet egy japán technológiai befektető tartotta azzal, hogy 2000-ben 58,6 milliárd dollárja ment a levesbe a Softbank részvényeinek látványos összezuhanása miatt.
Szorgosan dolgozott rajta
Muskot persze nem csak azért nem érdemes sajnálni, mert még így is marad bőven mit a tejbe aprítania, hanem azért sem, mert a mindig saját feje útán menő, mások véleményére ritkán adó "showman" tavalyi akciói vastagon benne vannak abban, hogy ennyire sokat vesztett.
A Tesla-részvények ugyanis csak azt követően kezdtek igazán gyengülni, hogy Musk 2022 áprilisában bejelentette, hogy megveszi a Twittert. A befektetők már akkor sem tapsoltak a gondolattól, hogy az autógyártó élén álló Musk a közösségi hálózat "rendbe tételére" kezd fókuszálni. Pedig tavaly tavasszal még nem tudhatták, milyen bődületes kanyarokat hoz a felvásárlás sztorija, majd micsoda felfordulást csinál Musk a Twitternél azt követően, hogy októberben nagy nehezen végül mégis átvette az irányítást a mikroblog-szolgáltatónál.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?