A vállalat tegnap délután hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodásra jutottak a technológiai világ megmondóemberével, aki a tervek szerint komoly változásokra készül a közösségi platformon.

Bizonyosságá vált, amit egy napja még csak nagyon valószínűnek lehetett tekinteni: a Teslával a világ leggazdagabb emberévé váló Elon Musk mintegy 44 milliárd dollárért megszerezte a Twittert. A témában kiadott sajtóközleményből az is kiderül, hogy Musk egyik korábban tett ígérete azonnal teljesül: a céget ugyanis a tranzakció lezárását követően kivezetik a tőzsdéről. Utóbbi miatt nehezebb lesz majd követni, pontosan hogy alakul a Twitter üzleti helyzete.

A hivatalos nyilatkozatokat olvasgatva feltűnő, hogy a közösségi platform jelenlegi vezetősége egyetlen szóval sem méltatja az új tulajdonost. Bret Taylor, a cég igazgatótanácsának elnöke azt hangsúlyozta, hogy átgondolt, a részvényesek érdekeit maximálisan szem előtt tartó döntést hoztak. Parag Agrawal, a Twitter nemrégiben kinevezett vezérigazgatója pedig a közösségi hálózat jelentőségét és a mögötte álló csapat elkötelezettségét emelte ki. Elődje, a cég korábbi vezetője és társalapítója ugyanakkor sokkal bizakodóbnak tűnik. A Twittertől tavaly novemberben kvázi kitúrt Jack Dorsey tweetjében arról írt, hogy bízik a Musk által kijelölt irányban.

Utóbbiról egyelőre annyit lehet tudni, hogy Musk igyekszik a szólásszabadságot megtenni a Twitter legfontosabb elemének, amire mindjárt bővebben is kitérünk. Továbbá az újdonsült főnök új funkciókkal tervezi bővíteni a szolgáltatást, a rendszer működését biztosító algoritmusokat pedig nyílt forráskódúvá teszi "a bizalom növelése érdekében". Musk beígérte a közösségi platformok üzemeltetőinek (és felhasználóinak) életet általában megkeserítő spambotok likvidálását is, illetve azt, hogy a Twitteren minden embert külön hitelesítenek majd.

Politikai felhangok

Visszatérve a szólásszabadság hangsúlyozására: a terveket az amerikai politikai élet jobboldali szárnya máris lelkesen fogadta. Nem véletlenül, hiszen az elmúlt években több prominens képviselőjüket is szankcionálta, illetve moderálta a Twitter a platform szabályzatának megsértése miatt.

Ennek legnagyobb visszhangot kiváltó példája a volt elnök fiókjának teljes beszántása volt. Donald Trumpnak a tavaly januári, Capitoliumnál zajló zavargások idején küldött, erőszakra buzdítónak minősített üzenetei miatt mutatták fel a piros lapot. Trumpot egyébként a Fox News meg is kérdezte a mostani fejleményekről. A politikus ugyan pozitívan nyilatkozott Muskról, de világossá tette, hogy nem tér vissza a Twitterre, mivel kizárólag a saját maga által gründolt Truth közösségi oldalra fókuszál. (A kijelentés érdekessége, hogy Trump a platform februári elindítása óta mindössze egyetlen bejegyzést tett.)

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.