Parag Agrawal tavaly novemberben vette át a stafétát az alapítótól. A tegnap közzétett negyedéves jelentés volt az első komolyabb szereplése.

Az előzetes várakozásoktól hangyányival halványabb számokkal jelentkezett a Twitter a héten a tavalyi utolsó negyedév üzleti eredményeinek beszámolójában. A közösségi hálózat az ünnepi szezonban 1,57 milliárd dolláros forgalomat bonyolított, egy részvényre vetített nyeresége pedig 33 centre jött ki. Ehhez képest a Wall Street elemzői 10 millióval nagyobb bevételt és 2 centnyivel több profitot reméltek.

A teljes 2021-es időszakban 5,08 milliárd dollárra hízott a forgalom, 37 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi szintet. Üzemi eredmény szintjén azonban komoly, közel félmilliárdos mínusz rondítja az összképet. Igaz, ez sokkal szebb is lehetett volna, ám a cégnek tavaly nagyon sokat kellett fizetnie, hogy lezárjon egy a vezetők felelősségét is felvető pert.

Mivel a Twitter alapvetően a hálózatán keresztül megjelenített reklámokból él, talán az aktuális pénzügyi adatoknál is fontosabb mérőszám a felhasználói tábor alakulása. Ennek mérésére a cég jó ideje a monetizálható és naponta aktív felhasználók (monetizable daily active users - mDAU) számosságát használja. A tavalyi évzárásnál a számláló 217 milliónál járt, ami ismételten kicsit kevesebb (bő 1,5 millióval), mint amit elemzők előzetesen jósoltak. Jó hír viszont, hogy a tábor azért éves összevetésben így is szépen, 13 százalékkal bővült.

Stratégia helyett végrehajtás

A negyedéves jelentés különlegességét az adta, hogy először kellett vezérigazgatói minőségben megnyilvánulnia ilyen alkalomból a tavaly november végén a cég élére kinevezett Parag Agrawalnak (képünkön). Az indiai származású technológiai guru a posztjáról kiszorított társalapítót, Jack Dorsey-t váltotta.

Agrawal vezetése egyszerre hordozza magával a megújulás lehetőségét és az állandóságot, hiszen a szakember több mint egy évtizede dolgozik a Twitternél, az elmúlt években pedig technológiai igazgatóként szinte minden kardinális döntésre befolyással bírt, ha éppen nem ő maga hozta meg azokat.

Első számú vezetőként azonban lényeges súlyponteltolódások is kirajzolódnak a szervezetnél. A jelentéshez kapcsolódó konferenciabeszélgetésen például az új CEO elmondta, hogy önmagában a jó stratégia megalkotása nem elegendő. Az első 10 hete vezérigazgatóként ezért azzal telt, hogy a végrehajtási mechanizmusok javítására, a döntéshozatali folyamatok gyorsítására koncentrált, valamint igyekezett nem mindenbe belefolyni, belekapni, hagy a legfontosabb kérdésekre tudjon fókuszálni. 

Agrawal ugyanakkor világossá tette, hogy a társaság hosszú távú tervei továbbra is változatlanok, és megfelelnek az egy évvel ezelőtt megfogalmazott célkitűzéseknek. Ezek elérését segítheti a feladatok megfelelő végrehajtását középpontba helyező mentalitás erősítése. A pénzügyi eredmények támogatására konkrétabban meg nem nevezett hatékonyságjavítási intézkedések vannak folyamatban, míg a tervezett további befektetésekkel elsősorban a haszonkulcs növelését igyekeznek biztosítani.

Ami a konkrét középtávú terveket illeti, az új vezetőség kitart a korábban megfogalmazott célszámok mellett. Ezek azt irányozták elő, hogy a Twitter 2023 végére 315 milliósra növelje felhasználói táborát, miközben a vállalat éves forgalmának minimum 7,5 milliárd dollárra kell híznia.

Közösség & HR

CIO Hungary: így változik meg az ember és a technológia viszonya

Beszámolónk utolsó része a tizenötödik CIO Hungary konferenciáról, ahol a technológiai témákon túl számtalan megközelítésből vizsgáltuk az emberi tényező szerepét is.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.