A Science-ben megjelent tanulmány olyan agy-számítógép interfészt ír le, amellyel a végprotézissel élők közel valósághűen érzékelhetik a tárgyakat bionikus végtagjukkal.

Sikerült megoldani a protéziseknél a tapintásérzékelést. Legalábbis ez olvasható ki abból a Science-ben megjelent tanulmányból, amely szerint ma már megvalósítható olyan agy-számítógép intefész, amely képes ezeket az érzeteket továbbítani az agynak.

A Chicagói Egyetemen több éven keresztül végeztek kísérleteket olyan gerincvelő-sérülést szenvedett önkéntesekkel, akik a sérülésük következtében tapintásérzékelésüket is elveszítették. Ehhez implantátumokat építettek a kísérleti személyek agyának azon szenzoros és motoros régióiba, melyek a kar és a kéz érzeteit és mozgásait vezérlik. Az alanyok egy tanulási szakasz után képesek voltak arra, hogy bionikus végtagot vezéreljenek gondolataikkal (ebben más kutatások is komoly előrelépést értek el). Az igazi újdonság azonban az, hogy tapintással érzékelték a tárgyak formáját, éleit stb.

A kutatók szerint ez a mesterséges érintés egy egészen új szintje, amely kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy a sérültek visszanyerhessék kézügyességüket, manipulációs készségüket.

A kutatók a Blackrock Neurotech által gyártott implantátumok segítségével térképezték fel azokat az agyi területeket, amelyek a kéz és az ujjak meghatározott részeinek ingereire reagálnak. Az implantátumok nem pontosan úgy működnek, mint az egészséges emberek tapintásérzékelése. Míg utóbbit úgy lehet elképzelni, mintha a bőrfelületen kicsi csempékből alakulnának ki érzékelő foltok, az elektródák esetében ezek a felületek átfedik egymást.

A kutatók ezekre az átfedésekre építették a megoldásukat. A szoftveres rész az átfedési területeket azonosítja, és ezzel sikerült elérni, hogy a kísérletben részt vevő páciensek képesek legyenek érzékelni, ha valami mozog a bionikus ujjaik alatt, például érzékelték a kormánykerék mozgását vezetésszimulátorban, vagy ujjukkal letapogatva is tudták azonosítani az ábécé betűit.

Nem az agyi interfész a kulcs

A kutatásnak van még egy érdekes eredménye. Az egyik vezető kutató, Charles Greenspon a Financial Timesnak azt mondta, hogy az valóságoshoz közelítő érintésérzékelés javításánál jelenleg fontosabb a kézprotéziseket borító műbőr érzékenységének növelése, mint az, hogy a jelenleginél még jobb-fejlettebb agyimplantátumokat használjanak. Emellett javítani kell azt is, hogy a bionikus végtagot használók a jelenleginél pontosabban érzékelhessék a művégtag pozícióját.

A Chicagói Egyetem kutatói szerint módszerük segíthet más típusú érzékszervi veszteségekkel élők problémáján is. Az egyetemen fut egy program, a Bionic Breast Project, amelynek célja olyan beültethető eszköz, amely a mastectomia miatt sérülő tapintásérzékelés helyreállítását segítené.

Egy idegtudós, aki nem vett részt a kutatásban, a chicagóiak tanulmányát tágabb kontextusban értékelte: szerinte az is fontos eredménye a projektnek, hogy többet tudunk arról, ahogy az agyi áramkörök feldolgozzák a tapintható információkat.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.