Az elmúlt hetekben szinte ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlottak a nagy technológiai vállalatok negyedéves beszámolói: a cégek kiváló számokat, impresszív növekedési rátákat villantottak, a befektetők viszont a mesterséges intelligencia körüli bizonytalanság miatt inkább pánikszerű eladásba kezdtek. Ráadásul egyre több a kérdőjel a múlt évben bejelentett, grandiózus adatközponti fejlesztési projektek körül is, nem utolsósorban azért, mert sokan nem látják annyira fényesnek a technológiai élharcosának számító OpenAI jövőjét.
Nagyotmondásból ötös
Ehhez képest a Reuters belső forrásokra hivatkozva múlt hét végén arról számolt be, hogy a ChatGPT fejlesztőjénél nincs hiány optimizmusból. A hírügynökségnek súgó források szerint a vállalat 2030-ig nagyságrendileg 600 milliárd dollárt tervez infrastruktúrára fordítani.
Sam Altman ugyanakkor tavaly ősszel már elejtett egy ennél lényegesen nagyobb számot. Miközben több oldalról is sötét fellegek kezdtek gyülekezni az OpenAI körül, a vezérigazgató 1,4 billió dollárnyi adatközponti fejlesztést vizionált egy közelebbről nem meghatározott időtávra. Altman 30 gigawattnyi számítási kapacitást ígért be, és a vezérigazgató szerint egy idő után eljutnak majd arra a pontra, amikor hetente bővül 1 gigawattnyival a rendelkezésre álló szerverrengeteg, miközben a jelenleg cirka 40 milliárd dolláros költség a felére csökken. (Csak érzékeltetésül: 30 gigawattnyi energia nagyjából 25 millió amerikai háztartás ellátására elegendő.)
Hol a pénz?
Az OpenAI kapcsán folyamatosan terítéken van a profitabilitás kérdése. A vállalat egyelőre messze van attól, hogy nyereséges legyen, de a menedzsment igyekszik a pozitívumokra koncentrálni. Például a Reutersnek súgó belső forrás arról számolt be, hogy a tavaly realizált 13 milliárdos forgalom lényegesen meghaladta a korábban prognosztizált 10 milliárdos bevételi célt. Ezzel párhuzamosan pedig a 9 milliárdra taksált költségek megálltak 8 milliárdnál.
Az sajnos nem derül ki a hírügynökségi beszámolóból, hogy pontosan milyen költésekről van szó, a The Information ugyanakkor egészen eltérő trendekről írt. A lap szerint az OpenAI a megnövelt bevételi célok mellett is nagyjából 111 milliárd dollárt égethet el 2030-ig. Ehhez kapcsolódik, hogy az MI-modellek fejlesztésével és működtetésével kapcsolatos költségek tavaly a négyszeresére nőttek, ami a korrigált bruttó árrést a 2024-ben elért 40 százaléról egyből 33 százalékra rontotta.
Ahogy fentebb írtik, ettől függetlenül a vállalatvezetés töretlenül optimista. A jó hangulatot erősítheti, ha sikerül véglegesíteni azt a több mint 100 milliár dolláros tőkebevonást, amelyhez például az Nvidia is 30 milliárddal járul hozzá. Amennyiben realizálódik, ez lehet történelem egyik legnagyobb magántőke-bevonása, ami nem mellesleg 830 milliárd dollárra lőné be az OpenAI értékét.
Altmanék azonban ennél is többre lőnek: a hírek szerint az éppen előkészítés alatt álló tőzsdére lépéskor nem tartják elképzelhetetlennek az 1000 milliárd dolláros cégérték elérését sem.
(Kép: OpenAI)
Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?
A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér