
Egyszerre tekinthető pozitív és negatív kicsengésűnek az IDC okostelefonos piacra vonatkozó legfrissebb előrejelzése. Az amerikai piackutató egyrészt az idei szállítási volumenre vonatkozó korábbi 1 százalékos prognózisát 1,5-re emelte, másrészt viszont enyhe növekedésről visszaesésre módosította a 2026-os becslését.
Almából font kerítés
Jelen állás szerint az IDC üveggömbje 1,25 milliárd darabos forgalommal számol idén. Ez másfél százalékos éves növekedésnek felel meg, ami egyébként még mindig messze alulmarad a Counterpoint novemberben bemondott 3,3 százalékának. A két kutatócég jelentése azonban abban megegyezni látszik, hogy jelen pillanatban az Apple viszi a hátán a szektort.
Az IDC szerint a szeptemberben bemutatkozó, 17-es rajtszámú iPhone-ok nagyon szépen fogynak, ami leginkább a kínai piacon hozott látványos változást. Az Apple globálisan megközelítőleg 250 millió készüléket értékesíthet, és éves összevetésben 6,1 százalékkal emelheti szállítási volumenét. A világ egyik legfontosabb piacának számító Kínában pedig a kiváló hajrának köszönhetően a korábban előrejelzett 9 helyett 17 százalékos lehet az expanzió üteme. Ez egyébként önmagában elégnek látszik ahhoz, hogy a távol-keleti országban előzetesen jósolt 1 százalékos visszaesés helyett 3 százalékos növekedéssel zárják 2025-öt.

A mobilpiac alakulása operációs rendszerek szerint (forrás: IDC)
A közeljövőre vonatkozó kilátások azonban már nem ennyire szépek. A mesterséges intelligenciához kötődő, teljes gőzzel folyó fejlesztések mostanra komoly hiányt okoztak néhány kulcsösszetevőnél. Az okostelefon-gyártókat például érzékenyen érinti, hogy egyre nehezebb memóriacsipekhez hozzájutni, amelyek ára a piaci helyzethez idomulva elkezdett meredeken emelkedni.
A szituáció jövőre nehezen lesz teljesen kezelhető, és előreláthatóan vagy áremelésekre, vagy a portfólió átrendezésére kényszerül a gyártók többsége. Mindez a számok szintjén azt eredményezi, hogy az IDC a korábban tett 1,2 százalékos növekedési előrejelzését 0,9 százalékos recesszióra módosította.
A szállítók számára ugyanakkor pozitív hír, hogy a volumen visszaesése ellenére a globálisan forgalmazott telefonok összértéke 2026-ban várhatóan megközelíti az 579 milliárd dollárt, ami abszolút rekordnak számít az okostelefonok történetében.
(Fotó: Apple)
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak