Sam Altman a Világgazdasági Fórumon beszélt róla, hogy a szuperintelligencia már itt van a kanyarban, de azért még sincs annyira közel, emellett hihetetlen dolgokra lesz képes, de a világot nem változtatja meg túlságosan. Vagy ilyesmi.

Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman már túlzónak tartja azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a mesterséges intelligencia drámai módon felforgathatja majd az életünket. "(Az MI) sokkal kevésbé fogja megváltoztatni a világot, mint azt bárki gondolná, és sokkal kevésbé változtatja meg a munkahelyeket, mint azt bárki gondolná" - jelentette ki a davosi Világgazdasági Fórumon rendezett beszélgetésen. A CNBC tudósítása alapján Altman az "észszerűen közeli jövőben" várja az általános mesterséges intelligencia (AGI) megjelenését, amelynek kifejlesztése egyébként a 2015-ben alapított OpenAI deklarált célja.

Az AGI egy olyan elméleti technológiai benchmarkot jelent, amelynek alapján az MI éppen úgy, vagy akár jobban is végrehajthat különfél feladatokat, mint az emberek. Ezt azonban sokan tartják félrevezetőnek, rámutatva, hogy a fogalomnak még széles körben elfogadott meghatározása sincsen. Az OpenAI saját definíciója szerint az AGI egy olyan rendszer lenne, ami a "gazdasági értékkel bíró munkákban" felülmúlhat minket, így a termelékenység területére korlátozza a dolgot, bár az OpenAI-nak még így is bőven lesz dolga, hogy technológiája intellektuális szinten versenyezhessen az emberekkel.

Minden és mindennek az ellenkezője

Ahogy a kommentárok kiemelik, az "észszerűen közeli jövő" egyszerre optimista és homályos jóslat, Altman pedig ugyanilyen húzd meg, ereszd meg módon próbálja kezelni az MI-szkeptikusok aggodalmait is a mesterséges intelligencia társadalmi hatásairól szólva. Egyrészt folyamatosan arról beszél, hogy az AGI elérhető közelségben van, másrészt igyekszik lehűteni a túlzott elvásásokat az OpenAI temékeinek soron következő kiadásaival kapcsolatban. Sokadszor kifejtette, hogy mennyire nyomasztónak tartja az MI gyors és nem megfelelően szabályozott fejlődését, Davosban pedig elsimerte, hogy a technológia súlyosbíthatja a gazdasági egyenlőtlenségeket. Ehhez persze megint hozzátette, hogy az MI nem veszélyezteti a munkahelyeket, sőt "a termelékenység hihetetlen eszközévé" válik, ami már most is sokkal jobb, mint amire számított.

Érdemes megjegyezni, hogy elvileg a mesterséges intelligencia biztonságát és az OpenAI ebben betöltött szerepét illető félelmek vezették az OpenAI akkori igazgatótanácsát is, amikor tavaly novemberben eltávolították Altmant a cég éléről, hogy aztán hirtelen vissza is helyezzék posztjára az alkalmazottak és a befektetők nyomására. Mostani mondanivalója ugynacsaks éles ellentétben áll más davosi résztvevőkével, akik már erre az évre látványos felfordulást jósoltak a generatív MI jóvoltából. Ezek a hatások természetesen nem a techmilliárdosokat fenyegetik elsősorban, akik így megtehetik, hogy lazábban álljanak hozzá ezekhez a kérdésekhez.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.