És ezúttal már egészen primitív módon: évekkel ezelőtt készült stock fotókkal próbálták fényezni az új P30 okostelefon kameráját.

Ahogy közeledik a Huawei P30 sorozatának március végi bemutatója, úgy az új okostelefonok képességeit bemutató kampány is értelemszerűen egyre magasabb fokozatba kapcsol. A hangsúly a P30 esetében a fotózáson van, a készülékeket a négy darab szenzor mellett egy periszkópos "superzoom" kamerával is felszerelték, ami a gyártó közlése alapján hétszeres optikai nagyítást biztosít. Az egészen biztos, hogy az új Huawei telefonokkal kiváló felvételeket lehet majd készíteni, azonban a jelek szerint a vállalatnál a jót sem tartották elég jónak, így a P30 bevezető kampányának adtak egy kis hátszelet.

A superzoom kamerával készített zsánerképek nemrég nagyot mentek az okostelefonokkal foglalkozó oldalakon, ahol hangsúlyozták, hogy hasonló megoldással még egyik konkurens márka sem jött elő, ráadásul a P30 kedvezőtlen fényviszonyok mellett is megveri a versenytársak szoftveresen feljavított képeit. A folyamatosan megjelenő fotók valóban meggyőzőek voltak, bár azokat szokás szerint mindenki fenntartásokkal kezelte, amennyiben a reklámképek hagyományosan áthaladnak egy photoshopos sötétkamrán is, hogy a gyártók a lehető legnagyobb hatást érjék el az új hirdetésekkel.

A Huawei ebben az esetben túltolta a bemutató képek polírozását, olyannyira, hogy már nem is vesződött a saját felvételek javítgatásával, hanem egyszerűen megvásárolt néhány jól sikerült darabot egy publikus stockfotó-galériából. Az nem világos, hogy a gyártó mire számított, de a csalásra szinte órákon belül fény derült: a vállalat Weibo fiókja alól posztolt képek többek szerint is túl szépek voltak ahhoz, hogy igazak legyenek, innen pedig a DIY Photography beszámolója szerint  egyszerű képkeresésekkel azonosították az eredeti forrásokat.

Ez már a harmadik bukta

A fenti tűzhányó például a Getty Images oldaláról származik, és egy Tom Pfeiffer nevű fotós készítette – természetesen DSLR (tükörreflexes) géppel. Egy másik felvétel, amely egy gyereket és kacsákat ábrázol, ugyanonnan származik, és a Jake Olson nevű felhasználó még 2015-ben lőtte, ugyancsak profi tükörreflexes kamerával. Bár a stock galériából bárki vásárolhat képeket, és azokat akár reklámokhoz is használhatja, annyi világos, hogy egy új okostelefonos kamerarendszert népszerűsítő kampányban ezt érdemes lett volna egyértelműen jelezni, mindjárt a P30 szlogenje, az "írd újra a szabályokat" felirat alatt.

Az üggyel kapcsolatban lapunkhoz eljuttatott hivatalos céges reakciót szó szerint idézzük: "Tisztában vagyunk azzal, hogy némi félreértést okoztak a Huawei P30 sorozatot népszerűsítő képeink. Szeretnénk megismételni, hogy ezek a fotók mindössze a Huawei P30 széria egyedi új képességeire kívánják felhívni a figyelmet. Vállalatunk természetesen megszerezte az eredeti képek jogait, amelyek csupán az említett képességek művészi megjelenítései.”

Bár azt a legtöbb forrás hangsúlyozza, hogy valószínűleg nem a Huawei az egyetlen gyártó, aki ilyesmivel trükközik, az biztos, hogy eddig a kínaiak léptek rá legtöbbször a gereblyére. A 2016-os Huawei P9 esetében a sajtófotók metaadatai alapján már kiderült, hogy az új telefon állítólagos képei egy 4500 dolláros Canon kamerával készültek, tavaly pedig a Nova 3 kapcsán lepleztek le hasonló csalást. Igaz, akkor legalább valaki fogott egy profi kamerát, és azzal készített képeket a cég megbízásából – ezúttal azonban még egyszerűbben oldották meg, és vásároltak néhány fotót az internetről.

Ugyanilyen ügybe a Samsung is belekeveredett már, ráadásul a dél-koreaiak sem csak egyszer: tavaly például az A8 okostelefonok kameráját próbálták stock fotókkal felfényezni. Vagy említhetjük a szépemlékű Nokia 2012-es akcióját, amikor olyan promóciós videót tettek közzé, amely (elvben) a Lumia 920 képstabilizációs technológiáját demózta. Mint utólag kiderült, egy, a telefonénál sokkal fejlettebb videokamerával rögzítették a videót.

Konzumer tech

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.