Egy svájci kutatóközpontban szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas lépést tett egy csigolyasérülés miatt lebénult páciens.

Jelentős eredményeket hozott egy agyi implantátummal végzett kísérleti projekt, amelynek köszönhetően a gerincsérülés miatt mozgásában korlátozott önkéntes komoly fejlődést tudott elérni. A Nature-ben nemrégiben publikált tanulmány ezt a nagyjából két éve tartó munkát foglalja össze.

A projekt a genfi Ecole Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) kutatóihoz köthető, akik a páciens agya és a gerinccsatorna alsó részében található idegek között egy baleset miatt részlegesen elvágott kapcsolatot elektronikai és informatikai megoldások bevetésével teremtették újra.

Az agy-gerinc interfész (brain-spine interface - BSI) működését két fő elem együttműködése teszi lehetővé. Az egyik egy közvetlenül az agykéregbe épített implantátum, amelyet pontosan oda helyeztek, ahol a csípő és a lábak izmainak mozgásáért felelős utasítások "születnek". Az itt keletkező agyi aktivitást a fejre helyezendő vevőegység érzékeli, majd továbbítja egy hátizsákban hordható számítógéphez, ami a bejövő adatok alapján igyekszik kitalálni a gondolatban megfogalmazódó mozgássort. Utóbbit aztán elektromos impulzusok formájában eljuttatja a gerinc alsó traktusába, ahová szintén egy implantátumot helyeztek, hogy az mesterséges úton tudja "értesíteni" a beérkező feladatról az érintett idegpályákat.
 

A rendszer működését magyarázó ábra a tanulmányból


Az elképzelést végül nagy siker koronázta. A páciens sok gyakorlás és rehabilitációt követően mára eljutott oda, hogy (némi kartámaszték segítségével) nemcsak sík terepen, de lépcsőn is képes közlekedni. A fejlődés annyira látványos volt, hogy a kutatók a laborban használható konstrukciót idővel egy otthoni változattal toldották meg, ami egy kerekes járókereten tartalmazza az összes szükséges elemet.

A projekt tagadhatatlanul legérdekesebb eleme az, hogy a beteg mozgási rendszerének stimulálása bizonyos fokú természetes regenerációt indított be - emeli ki a The Register beszámolója. Ahogy az a tanulmányhoz készített videófelvételeken is látható, a több mint egy évtizede balesetet szenvedő páciens immár a BSI aktív támogatása nélkül is képes néhány lépést megtenni mankóval. Ez leginkább úgy lehetséges, hogy a rendszeres gyakorlatozás következtében új idegi kapcsolatok alakultak ki a gerincvelőben, aminek következtében részlegesen újraépült a kapcsolat a lábak és az agy között.

Piaci hírek

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.