A Microsoft Project Natick nevű programjában még 2018 nyarán eresztettek le a tengerfenékre egy hajókonténer méretű tartályt, amelynek belsejében egy funkcionális adatközpont kapott helyet. A skót Orkney-szigetek mellett 117 láb (nagyjából 35 méter) mélységben azóta is működő Northern Isles adatközpontot egy ballasztanyaggal feltöltött fémkerethez rögzítették, működését pedig két éven keresztül folyamatosan monitorozták, míg idén nyáron végre ismét kiemelték a tengerből.

A Microsoft Innovation Stories blogjának hétfői bejegyzése szerint az egység felszínre hozatala az utolsó lépése volt annak a programnak, ami az adatközpontok tenger alatti telepítésének működőképességét hivatott igazolni, beleértve a logisztikai, környezetvédelmi vagy gazdaságossági szempontokat is. Utóbbiak közül a legfontosabb a rendszerek hűtése, amit a fenék állandó és alacsony hőmérséklete biztosítana, akár a tengeralattjárók hőcserélő megoldásainak felhasználásával.

Legjobb lenne, ha hozzá sem kellene nyúlni

Az alapfeltevés szerint a tengerfenéken való megfelelő elhelyezés növelheti az adatközpontok megbízhatóságát, mivel ott nem kell számolni a felszínen tapasztalható bizonyos hatásokkal, mint amilyen az oxigénnel és a nedvességgel való érintkezés miatt fellépő korrózió, a hőmérsékletváltozás vagy azok az ütközések és rázkódások, amelyeket az elromlott alkatrészeket cserélgető személyzet okozhat. A kísérlet a Microsoft szerint sikeres volt, ennek pedig a felszíni adatközpontok esetében is hasznos implikációi lehetnek a vállalat fenntarthatósági stratégiájában.
 

A még 2014-ből származó elképzelés eredetileg a partok mentén élő populáció magasabb szintű cloud kiszolgálására irányult, ami a tengerpartoktól 200 kilométeren belül eső lakóhelyeket számítva is a Föld lakosságának nagyjából felét teszi ki. 2015-ben már végrehajtottak egy 105 napos programot a Csendes-óceánon, a mostani második fázis pedig a koncepció gyakorlati hasznát igyekezett bizonyítani tengeri logisztikai vagy a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó szállítók bevonásával.

Az összesen 864 szervergépet és a hűtésükhöz szükséges infrastruktúrát tartalmazó tartályt eredetileg nitrogén gázzal töltötték meg, jelenleg pedig a belőle vett mintákon azt vizsgálják, hogy a kábelekből és más szerelvényekből felszabaduló gázok hogyan befolyásolják ezt a máskülönben kedvező környezetet. Ugyancsak vizsgálják a szerverek elromlott alkatrészeit is, hogy jobban értsék, milyen típusú meghibásodásokra lehet számítani az ilyen rendhagyó körülmények között.

Ahogy a blogbejegyzésben is kiemelik, a peremrendszerek szaporodásával egyre fontosabb az emberi beavatkozások nélkül is megbízhatóan működő adatközpontok fejlesztése. Az állítólag már most kiderült, hogy a tenger alatti speciális környezetben nyolcszor kevesebb spontán meghibásodást tapasztaltak, mint amennyire a hagyományos adatközpontokban számítani lehetne. A Microsoft szerint a kísérlet során messze túlteljesítettek azokhoz a küszöbértékekhez képest, amelyeket előzetesen a felszíni szervereknél gazdaságosabb működés feltételeként határoztak meg.

A mostani kísérlet egy másik érdekessége, hogy az Orkney-szigeteket mások mellett azért választották a projekt második lépcsőjének helyszínéül, mert az itteni hálózatot 100 százalékban nap- és szélenergiával látják el. Ez sokszor kísérleti technológiák alkalmazását és általában véve olyan feltételeket jelent, amelyeket a hagyományos adatközpontok tervezésekor instabil ellátásnak tekintenének. Ehhez képest a Northern Isles így is kielégítően működött, ami értékes tapasztalatokat jelenthet az adatközpontok infrastrukturális igényeinek csökkentéséhez és az edge computing telepítések földrajzilag is rugalmasabb kiszolgálásához.

Részletek a Microsoft Innovation Stories blogján »