Egy svéd kutatás szerint többségüknek az alapfogalmak nem mondanak semmit, és még alapvető biztonsági műveleteket sem tudnak elvégezni az eszközeiken.
Hirdetés
 

Egy biztonsági megoldásokat és szolgáltatásokat kínáló svéd cég, a Specops Software készített egy felmérést a millenniumi – vagy más néven Y – generációs felhasználók műszaki alapképzettségéről. Online kérdőíven megkérdezték a korosztály 2500 olyan képviselőjét, aki rendszeres PC-használónak tekinthető. A kutatás ugyan semmilyen szempontból nem tekinthető reprezentatívnak (pl. a mintáról a korcsoporton túl nem adnak meg semmiféle egyéb jellemzőt), de mindenképpen elgondolkodtató képet fest a korosztályról.

Már nem digitális bevándorló

Különösen azért érdekesek az eredmények, mert az 1980 és 1995 között születetteket felölelő generáció számára a digitális világ már nem idegen (az előző – X – generációt még digitális bevándorlónak nevezte a fogalom megalkotója, Marc Prensky). Felnőtté válásuknak már szerves része volt a digitális technológia, sőt a korosztály fiatalabb képviselői az internettel együtt nőttek fel. Körükben magas az otthonról dolgozók aránya, így mindennapi életük és munkájuk is függ a digitális technológiától.

A cég a kérdőívén elsősorban saját területét, a biztonságot helyezte előtérbe. De csak olyan alapvető fogalmakra és teendőkre kérdezett rá, melyekkel egy számítógép-használó gyakran találkozhat (lásd az 1. grafikont).

 
Specops Software: Millennials and Tech Terms 1
Infogram


Az eredményeket érdemes annak tükrében vizsgálni, hogy a válaszadók 67 százaléka állította: érte már kibertámadás a személyes eszközeit, 29 százalék válaszolt nemmel erre a a kérdésre (4 százalék nem tudta). A megtámadottaknak mindössze 39 százaléka – tehát a teljes 2500 fős mintában nagyjából minden negyedik válaszadó – mondta, hogy tudja, mit kell ilyenkor tennie. A többiek viszont azt sem tudnák eldönteni, hogy adott esetben a víruskeresés, esetleg a jelszómódosítás volna-e célravezetőbb, vagy válasszák inkább a gép tejes megsemmisítését csákánnyal.

Saját kárán sem képes tanulni...

Ami ennél is érdekesebb, hogy azok sem tanultak saját kárukból, akiket megtámadtak: 73 százalékuk (az összes válaszadó kevesebb mint fele) ugyanis semmit sem tett azért, hogy ne kelljen még egyszer egy kibertámadás következményeivel szembesülnie.

Egyébként felhasználói szinten elég jól elboldogulnak az eszközeikkel (lásd a 2. grafikont). A többségnek (81 százalék) nem okoz gondot futtatni vagy lelőni egy task managert, háromnegyedük (77 százalék) el tud indítani egy vírusellenőrzést, majdnem ugyanennyien (71 százalék) használnak inkognitómódú keresést. A keresési előzményeket azonban már csak 66 százalékuk tudja törölni, és csak 57 százalékuk tud apróbb problémákat elhárítani a gépén.

 
Specops Software: Millennials and Tech Terms 2
Infogram


És hogy a másik végletet, a nagy nem-tudásokat is lássuk: 92 százalékuknak fogalma sincs, hogyan kell VPN-t használni (még egyszer hangsúlyozzuk, a válaszadók közül nagy arányban vannak, akik otthonról dolgoznak). 89 százalékuk nem tudja, hogyan kell tűzfalat engedélyezni, 85 százalékuk pedig nem tudná laptopján visszaállítani a gyári alaphelyzetet (gyári reset), pedig sokszor ez a végső hibaelhárítási eszköz, amit laikusként is alkalmazhatunk.

Lehet, hogy az IT ennyire hétköznapivá vált?

Az alapismeretek alacsony fokára nem csak a korosztály érdektelenségből eredő felkészületlenség lehet magyarázat. Amikor ez a generáció az ezredforduló utáni első évtized végén megérkezett a munka világába, a nagy IT-szállítók már azt sulykolták, hogy az informatikára (és benne az internetre) közműként kell tekinteni. Megléte és hibátlan működése a felhasználó szempontjából adott. Ebből a felhasználók joggal vonhatták le azt a következtetést, nem kell vele foglalkozni. Ugyanúgy, ahogy a villamos vagy vízhálózatnál: a konnektorból jön az áram, a csapból folyik a víz, a felhasználó pedig legfeljebb annyit tud minderről, hogy hol vannak a mérőórák. Ha pedig baj van, majd jön a szerelő... Egyelőre ettől még távol vagyunk.

Így a kutatás alapján két dolgon érdemes elgondolkodni: vagy a technikai megoldásokat kell ennek megfelelően a felhasználók felkészültségéhez igazítani, vagy a közoktatásnak kell felkészíteni az eszközök használatára az embereket. Egyik sem könnyű feladat.

Közösség & HR

Milliárdos felvásárlást ütöttek nyélbe úgy, hogy a felek nem találkoztak személyesen

Megvan az első olyan milliárdos nagyságrendű akvizíció, amit teljes egészében online zavartak le. A Cisco vette meg így a ThousandEyes nevű startupot.
 
A biztonság kiszervezéséhez komoly bizalmi tőke kell, ami lassan épül fel, de tartósabb is, mint a betyárbecsület.

a melléklet támogatója a Euro One

Hirdetés

Így érdemes kialakítani a biztonságfelügyeletet

A jó példákért nem kell messze menni. Az alábbiakban csupa magyarországi bevált gyakorlat következik.

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Mi köze az IBM licencszerződések apró betűs kitételeinek ahhoz, hogy a Microsoft Windows Server 2008 életciklusának végéhez ér? Rogányi Dániel (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.