A Huawei és a SMIC ellen hozott, csipexportot szigorító rendelkezés inkább politikai, mint gyakorlati jelentőségű.

Tajvan saját jogon is beszáll az USA és Kína között már évek óta zajló geopolitikai játszmába, amelyet Washington azért folytat, hogy minél jobban korlátozza Peking hozzáférését kulcsfontosságú technológiákhoz, eszközökhöz és fejlesztésekhez. Utóbbi miatt a globális félvezetőipar megkerülhetetlen szereplőinek számíító tajvani gyártók már eddig sem üzletelhettek Kínával, mert azzal amerikai válaszlépéseket, szankciókat kockáztattak volna.

Ettől függetlenül a héten a tajvani kormányzat két kulcsfontosságú kínai vállalatot vett fel az exportellenőrzési listájára. A Kínában kiemelkedő csipgyártónak számító Semiconductor Manufacturing International (SMIC) és a hazai keresletre támaszkodva mostanában újra megerősördő Huawei számára ez praktikusan azt jelenti, hogy egyik tajvani cégtől sem tud vásárolni.

Politikai manőverek és trükközés

Mivel ezekkel a rendelkezések gyakorlatilag megegyező amerikai szankciók már egy ideje életben vannak, mindez leginkább Tajpej Pekingnek címzett politikai üzenetének tekinthető. Az önállóság kihangsúlyozása nyilvánvalóan sérti a kínai kormányzatot, amely soha nem mondott le az anyaországtól elszakadt, renegát szigetről, és folyamatosan emlékezteti a világot az újraegyesítés szükségességére.

A mostani intézkedésnek már csak azért sem lesz óriási hatása, mert az amerikai szankciók kicselezésében eddig is leleményesnek bizonyultak a kínai vállalatok. Komoly ügy kerekedett például a Huawei csúcstelefonjából, amelyben olyan fejlett csipeket találtak, amelyeket hivatalosan be sem szerezhetett a vállalat. Múlt ősszel aztán kiderült, hogy kerülőúton juthattak el a félvezetők a kínai informatikai óriáshoz.

Piaci hírek

Hamarosan robotaxik tudhatják le az Uber-fuvarokat

A fuvarozó cég a tervek szerint az elektromos autókat gyártó Lucid és az önvezető rendszereket fejlesztő Nuro segítségével érné el azt, aminek önálló megvalósításáról még 2020-ban tett le.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.