Több mint hat éves már a Google Chromebook koncepciója; az amerikai keresővállalat olyan, kifejezetten alacsony költségű laptopok piacra kerülésében érdekelt, melyeken nem a népszerűbb operációs rendszerek, hanem saját platformja fut. A Google Chrome OS-szel előtelepítve szállított hordozható számítógépek elsősorban iskolák számára jelentenek vonzó alternatívát, oktatási környezetben ugyanis a relatíve alacsony bekerülési költség nagyon sokat nyom a latban.
Ez a vonal erősödött nemrég. A vállalat ugyanis bejelentette, hogy két új Chromebook modellel gyarapodik a kínálat; ezeket gyártópartnerei, az Asus és az Acer készítik. De nem csak a laptopokra helyez hangsúlyt a Google; közlésében elhintette, hogy a Chrome OS hamarosan tableteken is megjelenhet.
Be leszünk táblázva
Egészen pontosan úgy nyilatkozott Naveen Viswanatha, a vállalat oktatási fejlesztésekért felelős termékmenedzsere, hogy az új appok, érintésérzékeny képességek és érintőceruza megjelenésével nemcsak arra számítanak, hogy a partnerek újabb, Chrome OS alapú laptopokat fognak építeni, hanem a lecsatolható kijelzőjű notebookok és a táblagépek piaca is profitálhat az új képességekből. És míg az úgynevezett convertible (laptopból tabletté és vice versa alakítható) számítógépek között már korábban is felbukkant ez a platform, táblagépen még nem találkozhattunk vele.
Fontos fejlemény az új eszközökön történő terjeszkedés a Chrome OS számára, hiszen az elmúlt pár hónapban iparági szakértők már pedzegették a platform jövőjének kérdésessé válását. Még az is felmerült, hogy a Google kivonhatja operációs rendszerét a piacról; de a fenti nyilatkozat ellentmondani látszik a pesszimista jóslatoknak. Annak ellenére, hogy az amerikai keresőóriás már rendelkezik egy nagyon erős platformmal; az Android adja az összes eladott okostelefon közel kilenctizedének operációs rendszerét.
Óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy a vállalat miért nem fűzi annyira szorosra a két termék között a szinergiákat, hogy azok eggyé olvadjanak. Nos, a Google – legalábbis nyilvánosan beismerten – továbbra sem tervez ilyesmivel a piacra lépni, de a platformok közötti együttműködést folyamatosan csiszolgatja. Még májusban jelentette be, hogy több mint egymillió Android appot tervez megjelentetni Chromebook alapokon. Ezt a mostani bejelentés is megerősítette: a Google kifejezte elkötelezettségét a Chromebookok Android mobilalkalmazásokat támogató képessége irányában.
Felpörög az app-csata
Utóbbi téren ismét élénkülni kezdett a piac. Hétfőn közölte a Google, hogy az első instant mobilalkalmazások – letöltést és telepítést nem igénylő, felhőből futó mobilappok - már elérhetők az Android operációs rendszert futtató okostelefonok felhasználói számára.
Tavaly mutatta be Android Instant Apps elképzelését a Google; az amerikai keresővállalat I/O fejlesztői konferenciáján számolt be a cloudból futó mobilalkalmazásokról alkotott elképzeléséről. Létrehozásukkal, ha el nem is tűnik, de legalábbis elmosódik a határ az appok és a weboldalak által nyújtott szolgáltatások között, ami alapvetően változtathatja meg a mobil webes felhasználói élményt.
Eközben a távol-keleten nagyon hasonló ötlettel rukkoltak elő. A kínai WeChat elképzelését "mini programok" néven emlegeti, létjogosultságát pedig azzal támasztja alá, hogy a felhasználók szívesen használnak már most is külső fejlesztőktől származó funkciókat – képszűrőket, nyelvi eszközöket, közösségi közlekedési szolgáltatásokat – a WeChat appból.
A WeChat – még – csak egy réteg, ami beül a mobilplatform és a felhasználók közé. Azonban, ha ezt sikeresen teszi, akkor az hosszú távon az iOS és az Android számára is komoly gondot jelenthet; ahogyan azoknak a telefongyártóknak is, akik ezen platformokra építik készülékeiket.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?