A HDMI-be illeszthető Chromebit és a Chromebook Flip egyaránt az Asustól érkezik.

Egyre terebélyesebbé kezd válni a Chromebook kínálat, ami még akkor is figyelemreméltó, ha tudjuk, hogy Magyarországon hivatalosan továbbra sem elérhetők ezek a termékek. De bízva abban, hogy a jövőben ez változni fog, illetve tudva, hogy az oktatási területen egyre nagyobb sikereket érnek el a Chrome OS alapú gépek, érdemes megemlékezni az új modellekről.

Új noname versenyzők

Az újdonságok egy része ezúttal nem az ismert márkáktól érkeztek és azok is csak bizonyos üzlethálózatokban lesznek kaphatók. Egyikük a 150 dolláros, 11,6 colos kijelzővel szerelt Haier Chromebook, amit az Amazon vett fel a kínálatába, a másik pedig a Walmart által forgalmazott, szintén 11,6 colos képernyővel rendelkező Hisense Chromebook. Utóbbi modell nemcsak az árban, hanem az összes képességben megegyezik az előzővel: 1,8 GHz-es, négymagos processzor, 2 GB RAM, 16 GB tárhely, és a Chrome OS.

Az ismertebb márkák közül az Asus volt a mostani bővítés alkalmával a legaktívabb, mert több készüléket is bemutatott a vállalat. Az egyik az alapkoncepciót tekintve nem teljesen újszerű, mert a Lenovo már jelentkezett hasonlóval, a megvalósítás azonban mégis az. A Chromebook Flip kijelzője ugyanis 360 fokban hátra hajtható, amivel akár egy könnyű táblagéppé is átalakítható a készülék.

Chromebook Flip

A 250 dolláros Flip háza teljes egészében fémből készült, a kijelző pedig csak 10,1 colos, azaz kisebb a megszokott és szabvánnyá vált 11,6-os méretnél. Cserébe azonban a felbontás is jelentősen nagyobb: az IPS megjelenítő 1280 × 800 képpontot tartalmaz. A 2 GB RAM-mal, 16 GB tárhellyel ellátott gép érdekessége, hogy a Google új partnere, a Rockchip által szállított chipsetet használja, amiben egy négymagos, Cortex-A17 processzor dolgozik.

Flip &Bit

Végül szintén az Asushoz kötődik a Chromebit, ami elsőre leginkább a Chromecasthoz hasonlít, de jóval többet nyújt annál. A méretes USB dongle-höz hasonlító eszköz egy komplett, és a Flip képességeit kis méretbe sűrítő mini PC, ami a HDMI csatlakozó segítségével elméletileg bármilyen megjelenítőből számítógépet varázsol. Az így létrehozott gépen érelemszerűen Chrome OS fut és a felhasználónak a stick csatlakoztatásán kívül nincs más dolga, mint vezeték nélküli (Bluetooth) beviteli eszközökről gondoskodni és mehet is a munka.

Chromebit

Az alapötlet messze nem új, hiszen hasonló, androidos alapú mini PC-kkel Dunát lehet rekeszteni, illetve a legutóbbi CES-en maga az Intel is bemutatta a saját megoldását, viszont Chrome OS alapokon ez az első ilyen termék. A Chromebit 100 dolláros áron lesz kapható idén nyártól, a Google elsősorban az oktatási területeken lát benne fantáziát és a cég azt is egyértelművé tette, hogy a Chromecast létét mindez nem veszélyezteti, hiszen két, teljesen eltérő célú eszközről van szó. 

Konzumer tech

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.