Már tesztelik azt az új rendszert, amelyben autonóm repülő drónok hordanák a csomagokat a part és a kikötőben egy időben horgonyzó ezernyi hajó között.
Hirdetés
 

Egy Szingapúrban működő konzorcium kilenc hónaposra tervezett pilot program során teszteli, hogyan lehet drónok segítségével megoldani a csomagok kézbesítését a partról a hajókig. Ennek során a pilóta nélküli légijárművekkel (UA) szállítják a horgonyzó hajókra a tengeri közlekedéshez szükséges eszközöket a világ egyik legnagyobb forgalmú tengeri kikötőjében, ahol 2-3 percenként indul vagy érkezik egy újabb tengeri jármű. A résztvevő cégek (ST Engineering, Sumitomo, Skyports) kulcsfontosságú iparági szereplőkkel működik együtt a hálózat kialakításában.

A drónok a jelen állás szerint 7 kilogramm tömegű csomagokkal röpködnek az elvileg városi életkörülményekre és katonai alkalmazásokra is testreszabható DropNet autonóm UA rendszerében, támogatva az olyan technológiákat is, mint amilyen az arcfelismerés és a vizuális képalkotás, és természetesen biztosítva a valós idejű adatelemzés lehetőségét is. Az ST Engineering szerint emellett a helyi szabályozó hatóságokkal és iparági partnerekkel együttműködve önálló alkalmazásokat is tesztelnek a kikötőben megvalósított szállításokhoz.

Eredetileg ezek közé tartozott a DropNet által működtetett drónok és a parttól a hajókig tartó csomagküldés kezdeti fejlesztése, amelyet a szingapúri polgári légiközlekedési hatóság is finanszírozott a Wilhelmsen Ships Service közreműködésével – ez utóbbi a beszámolók szerint fontos tényező volt a szolgáltatás kereskedelmi forgalomba hozatalának és műveleti hatékonyságának javítását illetően. Az UA-rendszerek használata ugyanis jelentősen lerövidítheti a válaszidőt és megnövelheti az átfutási sebességet a hagyományos, hajókkal történő szállításokhoz képest.

Csomagot is szállítanak, és a hajókat is átvizsgálhatják

Nem elhanyagolható szempont, hogy az autonóm rendszerrel sikerült csökkenteni a vonatkozó szén-dioxid-kibocsátást, ami hozzájárulhat majd a tengeripar fenntarthatóbb működéséhez. Szingapúr egyébként még 2019-ben különített el 60 millió szingapúri dollárt (nagyjából 14 milliárd forintnak megfelelő forrást) a helyi startupok támogatására és a technológiai fejlesztés ösztönzésére, kifejezetten a tengeripar működési hatékonyságának és fenntarthatóságának javítása érdekében.

A kormányzati beruházás legfontosabb célja olyan új üzleti modellek és műszaki megoldások létrehozása volt, amelyek javíthatják a működést, a biztonságot és a fenntarthatóságot is az ágazat különböző területein, beleértve a hajózást, a kikötői logisztikát, a kikötői műveleteket vagy a tengeri szolgáltatásokat. Az ST Engineering közleménye szerint az UA rendszerek már elég gyorsan fejlődtek az elmúlt években, hogy biztonságos és robusztus alternatívát nyújtsanak a hagyományosan munka- és időigényes feladatok kiváltására.

A mostani pilot program közel kétéves elemzői és kutatás-fejlesztési munka eredménye, beleértve a rendszer működésének kiterjesztését is. Szingapúrt ideális helyszínnek tartják ahhoz, hogy a konzorcium bemutassa ügyfeleinek az autonóm pilóta nélküli rendszerben rejlő lehetőségeket a tengeri logisztikában; a kikötő déli részén már tavaly április óta működik egy drónkikötő, amelyik megfelelő teret biztosít a teszteléshez, illetve a parttól a hajóig történő szállítás mellett a dróntechnológiák olyan fejlesztéseihez, mint például a hajók távolli ellenőrzése.

Piaci hírek

Még az elsővel se jött ki, de máris egy másodikon gondolkodik az Apple

A cím természetesen a nagyjából már egy örökkévalóság óta pletykált, hajlítható kijelzőjű iPhone-ról szól, aminek első szériája idén debütálhat.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.