Úgy tűnik, ezen a téren nem feltétlenül jelent előnyt, ha valaki már beleszületett az internetes alkalmazások világába.

Valószínűleg sokan feltételezik, hogy az online csalások elsősorban a szüleikre vagy nagyszüleikre jelentenek veszélyt, akiknek nem annyira magától értetődő dolog az internetes szolgáltatások használata, és ezért könnyebben eshetnek áldozatul az adathalász kísérleteknek is. A Better Business Bureau (BBB) statisztikája alapján azonban nem teljesen ez a helyzet: az idősebb generációk kitettsége és fogékonysága nem lényegesen magasabb (sőt esetenként alacsonyabb) a fiatalabbaknál, a csalások okozta pénzügyi károk mediánját tekintve pedig messze a 18-24 évesek vezetnek a többi csoport előtt.

Az amerikai és kanadai felhasználók adatain alapuló jelentés szerint a Z generációt csak egy fokkal nehezebb átejteni, de lényegesen többet szoktak veszíteni, ha túljárnak az eszükön. Ez a 18-24 évesek esetében 155 dolláros, a 25-34 évesek között 130 dolláros középértéket jelent, ami a 65 évnél idősebbek körében 109 dollár, az 55-64 évesek között pedig csak 91 dollár. Bár ebből önmagában nem következik, hogy a csalók összességében a fiatalabb generációkon keresik a legtöbbet, az jól látszik, hogy nem feltétlenül előnyös, ha valaki teljesen természetes módon a neten intézi minden ügyes-bajos dolgát.

A legkisebbeket is megtalálják

A BBB szerint a Z generáció leginkább a foglalkoztatással, az online vásárlással és a befektetésekkel vagy kriptovalutákkal kapcsolatos trükköket veszi be, ez a toplista pedig a 45 év fölöttieknél fordul át a befektetések, a társkeresés és a lakásfelújítás hármasába. A leggyakrabban megszemélyesített szolgáltató tavaly már nem az Amazon, hanem az amerikai posta volt. Érdekes egyébként, hogy a nemek szerinti bontásban is kettősség tapasztalható: a nők kitettsége és fogékonysága is magasabb a férfiakénál, a lépre csalt férfiak veszteségeinek mediánja mégis kétszer magasabb a nőkhöz viszonyítva.

Míg a BBB értelemszerűen nem gyűjt adatokat 18 éven aluliaktól, de az ügynökség szerint a csalók egyre gyakrabban veszik célba a legfiatalabbakat is. Azok közül, akiknek 7 és 18 év közötti gyerekeik vannak, minden hatodik megkérdezett számolt be róla, hogy az elmúlt évben a csalók már őket is megcélozták valamilyen módon – ez pedig érdemi növekedést jelent a 2022-es 11 százalékhoz képest. A romantikus átverések is a 7. helyről az 5. helyre léptek előre, ráadásul az ilyen szélhámosságok áldozatainak már kétharmada számolt be pénzügyi veszteségről (jellemzően valamilyen kriptós lehúzásról), szemben az előző évi 16 százalékkal.

Részletek a BBB 2023-ról szóló jelentésében »

Közösség & HR

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.