A cég még 2018-ban kezdett dolgozni azon, hogy az USA hadseregének egy virtuális információk megjelenítésére alkalmas harctéri sisakot fejlesszen az immár nem is gyártott HoloLensre alapozva.

Nem erőlteti tovább hosszú-hosszú évek óta nyúló hadászati projektjét a Microsoft. Az amerikai hadsereg által megálmodott Integrated Visual Augmentation System (IVAS) gyakorlati megvalósítását ugyanis az Andruil Industries veszi át.

A változásról szóló sajtóközlemény szerint az Andurilhoz kerül a gyártás felügyelete mellett a hardveres és szoftveres fejlesztés is, illetve itt döntenek majd a rendszer telepítésének ütemezéséről is. A Microsoft az új felállásban gyakorlatilag csak felhőszolgáltatói minőségben vesz részt a folyamatokban.

Ha nem megy, nem kell erőltetni

A Pentagonban először 2017-ben fogalmazódott meg az ötlet, hogy a katonák képességeit digitális információk megjelenítésére alkalmas harctéri sisakokkal és az ezeket összefogó taktikai rendszerrel lássák el. Erre a Microsoft 2018-ban egy kisebb megbízás keretében egy kevert valóság megjelenítésére alkalmas, a hadsereg igényeire alakított speciális HoloLenst készített.

Elsőre úgy tűnt, hogy a némi finomhangolást követően a prototípus hozta a katonai vezetés által elvárt szintet, így 2021-ben megkötöttetett egy lényegesen nagyobb, távlatilag akár 22 milliárd dollárt jelentő megállapodás. Ezt követően azonban látványosan belassultak a dolgok, mert az időközben kiszivárgott dokumentumok szerint többek között egészségügyi problémák (fejfájás, hányinger, szemfáradás) jelentkeztek a rendszert kipróbáló katonáknál.

A sorozatgyártást megelőző végső harctéri próbát eredetileg 2021 szeptemberében tartották volna meg, ám az végül elmaradt. A helyzet pedig azóta is csak egyre húzódik. A legutóbbi dátum szerint idén az első negyedévben tartották volna az újabb próbát, ám a heti események fényében ez vélhetően ismét csak halasztást szenved.

A Microsoft jövőbeli szerepvállalása a projektben egyébként már tavaly ősszel erősen megkérdőjeleződött. Ekkor derült ki ugyanis, hogy a cég teljesen felhagy a kevert valóság megjelenítésére alkalmas HoloLens termékvonal gyártásával. Igaz, akkor a kincstári optimizmus jegyében még azt bizonygatta a cég, hogy mindez nem befolyásolja az IVAS fejlesztését, minthogy "teljes mértékben elkötelezettek" a program sikeres végrehajtásában.

(Fotó: Microsoft)

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.