Hackerek bénították meg a Sony Pictures munkaállomásait, több Twitter fiókot is feltörtek.

A beszámolók és kiszivárgó fotók szerint hackerek támadták meg a Sony Pictures számítógépeit. A dolgozók képtelenek hozzáférni az adataikhoz, a monitorokon több sornyi fenyegető szöveg mellett egy csontváz képe is megjelent. Mivel a gépek használhatatlanok, a netet sem érik el a segítségükkel, az embereket hazaküldték. A Sony nyomoz.

Bénító támadás

A Reddit egyik bejegyzésében feltűnt kép és a helyzet valódiságát azóta több, a Sony-nál dolgozó alkalmazott is megerősítette, és az is valósnak tűnik, hogy teljesen lebénult a belső kommunikáció, egyik gép sem használható. Belsős források azt állítják, hogy valószínűleg egy központi szervert érte a támadás, jelenleg onnan érik el és blokkolják a cég számítógépeit.

A monitorokon megjelenő szöveg szerint az akció a #GOP hacker csoportnak róható fel, akik komoly fenyegetéseket fogalmaznak meg. „Már figyelmeztettünk benneteket, ez csak a kezdet. Addig folytatjuk, amíg nem teljesítitek a kéréseinket. Az összes belsős információtokat megszereztük, köztük a legértékesebb titkaitokat is. Ha a lenti időpontig nem engedelmeskedtek, az összes adatot közzétesszük.”

A Variety úgy tudja, hogy az alkalmazottakat az összes gép kikapcsolására kérték, sőt, az is körbement utasításként, hogy az épületben található mobilokkal ne csatlakozzanak a WiFi hálózathoz. Valószínűleg súlyos problémáról lehet szó, mivel a vezetőség szerint minimum napba, de lehet, hogy 3 hétbe is beletelhet, mire képesek lesznek kezelni a helyzetet.

A Sony nem kommentál

Egyelőre közvetlenül semmi sem bizonyítja, hogy valóban érzékeny adatok kerülhettek ki, az azonban árulkodó, hogy bizonyos Sony Pictures-höz kapcsolható Twitter fiókokon a szóban forgó a kép jelent meg. A tweeteket azóta törölték, a Sony Pictrures pedig egyelőre annyi információval szolgált az esetről, hogy „Egy IT ügyben nyomozunk.”

Biztonság

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.