Hallgatózó mesterséges intelligencia előzi meg a műszaki hibákból eredő baleseteket Japánban az egyik Sinkanszen-üzemeltető vasúttársaság.

Bemikrofonozták az Oszakát Japán harmadik legnagyobb szigetével, a déli Kijúsúval összekötő Sinkanszen-vonalat, írja a Nikkei angol nyelvű kiadása. A síneket védő kerítésre szerelt kiváló minőségű, nagy érzékenységű mikrofonok nem egy kortárs művészi akcióhoz rögzítenek hangmintákat, hanem konkrétan egy balesetmegelőző megfigyelőrendszer adatvételi végpontjai, ha úgy tetszik, szenzorai, melyek a 300 km/h sebességgel közlekedő szerelvények kerekinek hangját rögzíti.

Hogy ezt a fejlesztést a helyén értékeljük, jó tudni: a világ legbiztonságosabb és legpontosabb vasútjáról beszélünk. Az első vonal 1964-es megnyitása óta egyetlen halálos baleset történt, az is részben egy utas hibájából, aki késve akart felugrani a vonatra, de az ajtón kívül rekedt. Sinkanszen-szerelvény pedig 2004-ben siklott ki először, de nem a vonal meghibásodása, hanem egy váratlanul erős földrengés okozta síntörés miatt, és akkor senki sem sérült meg. A vonatok pontosságát jól jellemzi, hogy késésüket századmásodpercekben mérik.

Prediktív elemzés hangmintákból

A megfigyelő rendszert, amelytől a vonatokkal kapcsolatos problémák gyorsabb azonosítását várják, az NTT Data rendszerintegrációs cég és a JR West (West Japan Railway Company) vonatüzemeltető társaság fejlesztette ki. A próbaüzem már tavaly elindult, és mára megfelelő mennyiségű adat áll rendelkezésre a végleges rendszerbe állításához is.

A monitoring rendszerben a mikrofonok a szerelvények futóműveinek zaját rögzítik, amiből egy mesterséges intelligencia kiszűri azokat a hangokat, melyek rendellenességre utalhatnak. Ezt az információt azonban már egy emberi ellenőr értékeli ki, és neki kell döntenie arról, hogy az adott szerelvényt kivonja-e a közlekedésből átvizsgálásra.

A rendszer kifejlesztéséről azután döntöttek, miután három éve csak kis híján múlt, hogy nem szenvedett komolyabb balesetet a Tokiót a több mint ezer kilométerre délre lévő Fukuokával összekötő Nozomi nevű Sinkanszen egyik szerelvénye. 2017-ben a vonalon közlekedő egyik szerelvény futóművében csak az utolsó pillanatban fedeztek fel egy súlyos törést. Bár a személyzet hallott rendellenességre utaló zajokat, és durva égésszagot is éreztek az egyik kocsiban, a szerelvényt nem állították le. Amikor pedig beazonosították, hogy mi a probléma, már csak pár centi tartotta egybe a sérült vasúti kocsit.

A speciális monitoring rendszer kifejlesztéséig a karbantartást a vonalakon az üzemórák alapján ütemezték. Ha egy szerelvény lefutott bizonyos időt, mindenképpen következett egy karbantartási periódus, és hasonlóképpen ütemezték az egyéb berendezések karbantartását is. Az új rendszerrel viszont lényegében a vonalak minden fontosabb elemét egyedileg lehet monitorozni – mondta a japán üzleti portálnak a JR West egyik vezetője.

Az adatalapú megközelítést több területen is alkalmazzák: a közel ötezer kilométernyi vonalat üzemeltető társaság a jegykiadó automatáinak és jegykezelő kapuinak a karbantartásához már prediktív adatelemzést használ. Kielemzik az egyes berendezések meghibásodásának típusait, gyakoriságát, hogy milyen napszakban jelentkeznek a hibák stb. Ezzel érzékelhetően csökkent a fennakadást okozó meghibásodások száma és összességében a karbantartás munkaidő-igénye, de ami a szolgáltatás szempontjából a legfontosabb: javult a pontosság.

Spórolni is lehet vele

A JR West azt tervezi, hogy idén tavasztól teljes körűen alkalmazza az adatalapú karbantartást. Ehhez létre szeretnének hozni egy vállalati hálózatot, amely egységesíti az adatgyűjtést, és az interneten keresztül központilag kezeli a vasúttársaság által kezelt összes vonalon a berendezéseket.

A vonalak mellett kilométerenként, valamint a jelzőberendezéseknél és csomópontoknál helyeznek el adatgyűjtő eszközöket (szenzorok, mikrofonok, kamerák). Így gyorsabb és pontosabb lesz az ellenőrzés, és megoldást ad a munkaerő-hiányra is, ami a japán vasúttársaságokat is sújtja. De van még egy nyomós érv a rendszer bevezetése mellett: a JR West szerint csak az energiaszámlán dollármilliókat spórolhatnak éves szinten.

A magántársaságok által kezelt vonalakon egyébként nagyon nagy az innovációs verseny, míg az állami vasúttársaság jóval konzervatívabb és lomhább, állítja a Nikkei. A legtöbb magántársaság igyekszik az ipar legújabb vívmányait alkalmazni. A JT Westhez hasonlóan más társaságok is igyekeznek a maguk javára fordítani a szenzortechnológia, az ipari IoT, az edge computing és a mesterséges intelligencia lehetőségeit.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.