A kaliforniai Miso Rootics új konyhai gépei mesterséges intelligenciát használnak, és bármilyen emberi segítség nélkül elkészítik az általuk ismert ételeket.
Hirdetés
 

A McKinsey egyik kutatásában már három évvel ezelőtt azt a következtetést lehetett olvasni, hogy a kiszámíthatatlan fizikai aktivitással járó munkakörökben (például az építőipari vagy erdészeti feladatok során) mindössze a jelenlegi tevékenységek negyede lesz kiváltható automatizált megoldásokkal, ezzel szemben a kiszámítható munkák (hegesztés vagy forrasztás, csomagolás, konyhai előkészítés) közül nagyságrendben ötből négy művelet robotizálásának nem a technikai lehetősgek fognak korlátot szabni. Mindezen belül, sorra véve az éttermi munkával járó teendőket, 73 százalékban állapíthatják meg a robotokkal is megoldható tennivalók arányát.

A gyorséttermi konyhák automatizálásában utazó Miso Robotics viszont ennek némileg ellentmondva úgy gondolja, hogy a gépek hasznát nem az emberi munkaerő kiváltásában, hanem az emberek teljesítmény és hatékonyságának fokozásában kell keresni. A McKinsey fenti tanulmányának kiadásával majdnem egy időben, 2016 nyarán létrehozott startup olyan robotokat fejleszt, amelyek MI-technológiák alkalmazásával segítik a konyhai munkát. A kaliforniai cég éppen tegnap mutatta be Flippy Robot on a Rail (ROAR) nevű megoldását, amelyet a költséghatékony gyorséttermi kisegítő robotok következő generációjaként jellemez.
 


A ROAR formálisan a Miso előző terméke, a Flippy továbbfejlesztett változata, azonban a kettő közötti lényeges különbség, hogy már nem a padlóra szerelt állványra telepítik, hogy hanem a munkaterület melett-fölött futó sínen mozog. Ezzel a görgős változattal szemben rengeteg helyet spórol a konyhában mozgó alkalmazottaknak, miközben elfér bármilyen hagyományos konyhai szagelszívó szintje alatt. A kereskedelmi forgalomban várhatóan még ebben az évben megjelenik, és az előző sorozathoz képest feleannyiért, már 30 ezer dollárért meg lehet majd vásárolni. A szoftveres oldalon már megjelennek benne az azonos nevű cloud platform, a Miso AI új funkciói, tucatnyira bővítve azokat az élelmiszer-kategóriákat, amelyek elkészítésében a gép segíteni tud, óránként több száz rendelést kiszolgálva.

A kamerákkal és biztonsági szkennerekkel felszerelt robot képes kezelni a fagyasztott cikkeket, a megfelelő esetekben bármilyen emberi segítség nélkül el is készíti az ételeket, és értesíti a közelben tartózkodókat, ha elkészült egy-egy rendelés. Ennél is jobb, hogy közben szükség szerint megpucolja a grillrácsot, újratölti vagy cseréli a sütőolajat, sőt valós időben ellenőrzi a rendelkezésére álló alapanyagokat is. A gép a Miso AI egyik szolgáltatásán keresztül már a PoS-rendszerekkel is integrálható, ami azt jelenti, hogy közvetlenül ap információt a rendelésekről, és optimalizálni tudja a feladatok elvégzésének sorrendjét.

Egyre jobban mennek a robotizált éttermek

A VentureBeat riportja a Miso Robotics technológiai vezetőjét is idézi, aki szerint a ROAR fejlesztése során a legfontosabb cél a bekerülési költségek leszorítása volt, elsősorban a hardveres oldalon eszközölt megtakarításokkal. Ezzel együtt az új robot hatékonysága bebizonyította, hogy az előző sorozat esetében alkalmazott megközelítés mennyire eredményes volt, mivel a Miso gépeinek központi vezérlését a kezdetektől a cég saját szoftveres platformjára építették. Természetesen ez a robot nem az egyetlen ilyen megoldás a piacon, azonban a beszámolók alapján az egyik legígéretesebben fejlődő vonalat képviseli a piacon.
 


Ahogy az az összehasonlításokból kiderül, a különböző étteremláncok közül már többen is munkába állítottak valamilyen robotizát segéderőt, sőt van, ahol egész robothadsereg működik a konyhákban. A trend annyira nyilvánvaló, hogy még az Alibaba is megnyitott egy olyan éttermet Sanghajban, amely robotizált kiszolgálással, mobil alkalmazással, QR kódokkal és a rendszer mögött dolgozó mesterséges intelligenciával próbálja minél alacsonyabbra szorítani a várakozási időt.

A Miso Robotics saját adatai alapján a cég gyártmányai összesen 15 ezer hamburgert és 31 ezer fontnyi (nagyjából 14 tonnára való) rántott csirkét készítettek. A Flippy rendszere nemsokára beindul egy újabb, vilgszerte 50 egységet üzemeltető étteremáncnál is az olyan lokációk mellett, mint amilyen a Los Angeles-i Dodgers Stadium. A Miso egyébként több mint 13 millió dollárnyi befektetői tőkét szerzett idáig, és megcélzott egy 30 millió dolláros, részesedés alapú közösségi finanszírozási programot is.

Hiába drága az emberi munka, ha még úgy sincs

A társaság távlati célja, hogy a robotok most lefelezett árát újra a felére csökkentse: az eredeti 60 ezer dollárhoz képest ez már sikerült a sínen mozgó változattakl, és a tervek szerint még ebben az évben kijönnek egy 20 ezer dolláros, jövőre pedig a 15 ezer dolláros megoldással. A költségek tekintetében a Miso Robotics kiemeli, hogy az új modell éppen a síneknek köszönhetően két munkaállomáson is tud párhuzamosan dolgozni, ami közvetett módon, a termelékenység megduplázásával teszi olcsóbbá a beruházást.

A Miso úgy látja, hogy a piaci folyamatok nekik dolgoznak, egyre gyorsabb ütemű fejlesztésre sarkalva őket. Szerintük az étteremláncok már ki vannak éhezve az ilyen és hasonló technológiákra, mivel az összes költségük folyamatosan emelkedik, legyen szó a munkabérekről, az alapanyagok áráról vagy a bérleti díjakról. Ezt megfejeli a munkaerőhiány is, mert sok helyen még úgy sem találnak képzett szakácsokat, hogy az irántuk való kereslet talán sosem volt még ilyen magas. Ebben szerintük jeletős könnyebbséget biztosít a legnyűgösebb háttérmunkák automatizálása. Ez még akkor is igaz, ha esetenként a Misónál lényegesen nagyobb piaci szereplők is gondokkal küzdenek: a már több milliárd dollárra értékelt, a pizzakészítő gépeivel elhíresült Zume Robotics például alkalmazottainak felét volt kénytelen elbocsátani éppen ez év elején.

Cloud & big data

Ontja magából a Huawei az 5G-s szabadalmakat

Egyelőre még Nokia és az Ericsson rendelkezik alegtöbb bejegyzett 5G-s szabadalommal, de az elfogadásra váró beadványok számából jól látszik, hogy az utóbbi években a kínai vagy dél-koreai gyártók mennyivel aktívabbak voltak ezen a területen.
 
Hirdetés

Jobb félve tárolni, mint megijedve adatot veszteni

Nem lehet elégszer kihangsúlyozni a biztonsági mentés fontosságát. Iparágtól, tevékenységtől, magán vagy privát felhasználástól független a tény: mindig készíteni kell backupot!

A hatékonyság növelésének vágya az adatok mentésének és helyreállításának világában is erőteljesen jelentkezik. Nézzük, milyen trendek bontakoznak ki idén!

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.