Japánban ötéves csúcson van a vidéki települések környékén ólálkodó medvék száma, de a vörösen világító szemű, farkasra emlékeztető robotok állítólag sikeresen elriasztják őket.

A Hokkaidó középső részén fekvő, nagyjából Salgótarján méretű Takikava kormányzata két Monster Wolf robotot vásárolt és állított üzembe, miután szeptemberben medvék bukkantak fel a településen. A lakott területeken megforduló medvék száma ötéves csúcson van Japánban, elsősorban az ország nyugati és északi részén: a Kyodo News beszámolója alapján 13.670 ilyen megfigyelést jelentettek áprlis és szeptember között. Az elmúlt évben 157 ember sérült meg ezek során, legutóbb októberben pedig halálos áldozatokat is követelt egy medvetámadás.

Ezzel kapcsolatban álltólag már rendkívüli kormányülésre is sor került novemberben, de a Takikavában most kipróbált megoldás lenne az első ilyen kísérlet a medvék elriasztására. A robotokat gyártó Ohta Seiki az elmúlt két évben 70 darabot adott el a Monster Wolf néven futó szerkezetekből, amelyek a korábbi felhasználások mellett most az egyre bátrabban portyázó medvékkel szemben is hatékonynak bizonyultak – az NHK közszolgálati csatornája szerint legalábbis egyetlen medvét sem észleltek Takikavában, amióta odatelepítették a gépszörnyeket.
 


Ahogy a CBS News fenti videójából is kiderül, a Monster Wolf meglehetősen bizarr látvány, leginkább egy gagyi űrhorror-filmből előmászott farkasra emlékeztet, de medveriasztásra éppen megfelel. A szerkezet működésének lényege az a mozgásérzékelő, ami azonosítja a közeledő medvéket, és aktiválja a robot különféle funkcióit. Ezek között van a vörösen világító szem és az ide-oda tekintgető, vicsorgó fej, illetve az a 60 féle hang, amelyek közé a farkasüvöltéstől a kutyaugatáson és a vadászfegyvereken át a nehézgépek zajáig válogattak össze a medvék számára nyugtalanító impulzusokat.

Nem csak a medvék ellen véd

A robotok célja a gyártó szerint az lenne, hogy a hirtelen jött ember-medve együttélést minél konfliktusmentesebbé tegyék, egyértelműsítve a medvéknek, hogy hol kezdődik számukra a tiltott terület – a robot által kiadott hangok nagyjából egy kilométeren belül jól hallhatók. Persze a jelenséget magát minden bizonnyal az erdőirtásokra lehet visszavezetni, ugyanis az állatok az élőhelyük szűkülése miatt, a téli álomra készülődve és élelmet keresve jelennek meg az emberek által lakott környezetekben.
 


A 2016-ban megjelent Monster Wolf robotokat eddig jellemzően arra használták, hogy távoltartsák a szarvasokat és a vaddisznókat a szántóföldektől és a gyümölcsösöktől. Ezek, és a jelek szerint a medvék is, még mindig tartanak a farkasoktól, amelyeket pedig az ember már egy jó évszázada kipusztított a japán szigeteken, a szerkezet 60 féle fenyegető hangból álló repertoárja pedig a gyártó szerint elég változatos ahhoz, hogy a medvék ne szokjanak hozzá a zajokhoz.

A robot farkasok értékesítését és karbantartását a Wolf Kamuy nevű cég viszi, ahol nagy üzletet csinálhatnak a takikavai önkormányzat sikeres kísérlete nyomán. Az élethűnek mondott szőr borítással rendelkező Monster Wolf egyébként mindössze 0,8 méter magas és 1,2 méter hosszú, de egy állványra helyezve már a medvék is komolyan veszik. A 4 ezer dollár körüli áron megvásárolható gépeket a farmerek bérelni is tudják a szükésges műszaki támogatással együtt, így a kezelésével nem sok problémájuk van – különsen, hogy a robot energiaellátásáról is a hozzá járó napelemek gondoskodnak.

Konzumer tech

Rasszista, gyűlölködő, Hitler-imádó posztokat tolt Musk "javított" chatbotja

A Grokot fejlesztő xAI alig győzi törölni az alig néhány nappal ezelőtt továbbfejlesztett generatív algoritmusból áradó szemetet.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.