Alig pár héttel az Apple amerikai ügye után az EU is tárgyalóasztalhoz ültette az almás céget, a Google-t és fogyasztóvédelmi szervezeteket. A cél az alkalmazáson belüli vásárlások szigorúbb felügyelete.

Az Európai Bizottság (EB) lépéseket sürget a mobilalkalmazásokkal kapcsolatos fogyasztói aggályok kezelésére. A helyzet tisztázására a bizottság egy kétnapos találkozót tart éppen most, melyen a nemzeti jogérvényesítő hatóságok és egyes jelentős technológiai vállalatok képviselőivel - áll a megbeszélésről kiadott közleményben. A jelentős technológiai vállalatok alatt elsősorban a Google és az Apple képviselőit kell érteni. A két nap alatt arra próbálják rászorítani a cégeket, hogy záros határidőn belül találjanak megoldást, többek között az akaratlan vásárlások megakadályozására.

Drága lehet, ami ingyen van

A mobil alkalmazásokból a fejlesztők leginkább úgy tudnak pénzt csinálni, ha ingyenesen teszik elérhetővé a programot, viszont használat közben az extra funkciókért, előnyökért már pénzt kérnek. Ezt az üzleti modellt illetik a free és a premium angol kifejezésekből képzett freemium elnevezéssel. Mivel a felhasználókat egyre nehezebb rávenni arra, hogy magáért a letöltésért adjanak ki pénzt, így a freemium modell erősen terjed.

Különösen igaz ez a játékok esetében, ahol extra felszerelést, plusz erőforrást és hasonló dolgokat lehet vásárolni, nem ritkán 100 eurós vagy még nagyobb tételekben. Az uniós adatok szerint a játékok több mint fele freemium kategóriába sorolható. A fogyasztói oldalon pedig egyre-másra hallani olyan esetekről, amikor gyerekek játék közben akaratlanul több ezer vagy tízezer forintnak megfelelő összeggel rövidítették meg a családi kasszát. Az EB szerint a fogyasztók sokszor nincsenek teljes mértékben tisztában azzal, hogy pénzt adnak ki valamire, mivel az összeg automatikusan a hitelkártyájukra terhelődik. 

Viviane Reding alelnök, az Unió jogérvényesülésért felelős biztosa szerint "a mobilalkalmazások uniós iparágában óriási lehetőségek rejlenek, legyen szó akár a munkahelyteremtésről és a növekedésről, akár mindennapi életünk színvonalának innovatív megoldások révén történő javításáról. Ahhoz, hogy az ágazat kiaknázhassa e lehetőségeket, elengedhetetlen, hogy a fogyasztók megbízzanak az új termékekben. A fogyasztók megtévesztése egyértelműen helytelen üzleti modell, és az uniós fogyasztóvédelmi szabályok szellemével is ellentétes. Az Európai Bizottság nagyon konkrét válaszokat vár a mobilalkalmazások iparágától a polgárok és a nemzeti fogyasztóvédelmi szervezetek által megfogalmazott aggályokra."

Négy kulcskérdés

A fogyasztók által felvetett és a találkozókon megvitatandó négy legfontosabb témakör a következő:

˜– az "ingyenesként" reklámozott játékok ne téveszthessék meg a fogyasztókat a ténylegesen felmerülő költségek tekintetében;

– a játékok ne buzdíthassák közvetlenül a gyermekeket különféle, a játékhoz tartozó tételek megvásárlására vagy arra, hogy rábírjanak egy felnőttet ilyen tételek számukra történő megvásárlására;

– a fogyasztók kapjanak megfelelő tájékoztatást a fizetési feltételekről, és a vásárlások értéke ne kerüljön automatikusan lehívásra az alapbeállítások révén, a fogyasztók kifejezett hozzájárulása nélkül;

– az értékesítők adjanak meg egy e-mail címet, amelyen a fogyasztók kapcsolatba léphetnek velük, amennyiben felvilágosításra van szükségük vagy panaszt kívánnak tenni.

Az EB reméli, hogy a találkozók alkalmat adnak a Bizottságnak és a tagállami hatóságoknak arra, hogy a fogyasztók által megfogalmazott aggályok kezelése érdekében megegyezésre jussanak az iparág képviselőivel. A találkozók kimenetelétől függetlenül az Európai Bizottság a fogyasztói jogok érvényesítéséért felelős nemzeti hatóságokkal közösen továbbra is figyelemmel kíséri a fejleményeket, és szükség esetén meghozza a megfelelő intézkedéseket.

Tengerentúli példa

Hatalmas vitákra lehet, hogy nem kerül a két nap alatt sor, mivel az alkalmazásáruházak üzemeltetőinek sem érdeke hosszú távon, hogy nem kívánt ásárlások miatt erős negatív vélemény kezdjen kialakulni a felhasználók körében. Ráadásul alig néhány hete zárult az USA-ban az fogyasztóvédelmi kérdésekben illetékes Federal Trade Commission (FTC) által indított eljárás, melynek végén az Apple kötelezettséget vállalat több mint 32 millió dollár visszafizetésére olyan ügyfeleinek, akik akaratlanul vásároltak a cég alkalmazásboltjából letölthető alkalmazásokban.

Az Apple iOS-ben egy-egy app letöltésénél vagy valamilyen online vásárlásnál kell megadnia a felhasználónak a jelszavát, ám ezt követően a rendszer még 15 percig nem kérdezi meg újra a jelszót. Ez a kényelminek tervezett funkció viszont könnyen eredményezhet olyan kellemetlen helyzeteket, mint például a még 2011-re datálható sztori az 1400 dolláros törpbogyóvásárlás

Az Apple első számú vezetője egyébként egy dolgozóknak küldött körlevélben sajnálkozott az FTC eljárása miatt. Tim Cook azt nehezményezte, hogy olyasmi miatt állították őket a sarokba, amivel kapcsolatban már korábban saját hatáskörben lépéseket tettek. A vezérigazgató elmondása szerint még tavaly mind a 28 millió, gyerekeknek szánt alkalmazásban vásárló ügyfelükkel felvették a kapcsolatot. Közülük mintegy 38 ezren nyújtottak be panaszt, és ezeket az ügyfeleket kártalanítani fogják.

Mobilitás

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.