A SpaceX műholdas internetet szolgáltató részlege a Bloomberg szerint már jövőre önállóvá válhat. Az alapító Elon Musk cáfol, de valószínűleg csak az időpont miatt.

A Bloomberg tegnap szellőztette meg, hogy értesülései szerint az Elon Musk vezette SpaceX-hez köthető Starlink műholdas internetes szolgáltatás akár már 2024-ben önállóvá válhat egy nyilvános részvénykibocsátás keretében. A bennfentes információkra alapozott anyag szerint az üzletág eszközeit egy külön egységbe vonják össze, ami lehetségessé tenné a leválasztást és a tőzsdére lépést.

A hírügynökségi értesüléseket a többek között az X-et (leánykori nevén Twittert) is megvásárló alapító-tulajdonos gyorsan cáfolta a közösségi platformon adott egyetlen szavas kommentjével.

 

 

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Bloomberg által felvázolt forgatókönyv teljesen légből kapott lenne. Egyrészt Musk hírhedt arról, hogy egyik pillanatról a másikra húz meg váratlan lépéseket. Másrészt viszont korábban maga Musk sem zárta ki, hogy a Starlink tőzsdére menjen, ám ennek feltételeként említette a stabil üzletmenet elérését.

Sohase mondd, hogy soha

Utóbbihoz pedig az elmúlt időszakban több apró lépéssel is közelebb került az üzleti egység, mivel Musk november elején már azt közölte, hogy a műholdas internetes szolgáltatás cash-flow szinten már nem mínuszos. Ráadásul a héten derült ki, hogy Mexikóval sikerült egy 90 millió dolláros megállapodást nyélbe ütni nyilvános internet biztosítására, sőt a Reuters értesülései szerint ehhez még jön egy a mexikói állami energiaszolgáltatóval kötött másik szerződés is, amelynek értékét a hírügynökségi beszámoló 50 és 100 millió dollár közé teszi.

Egy a Reuters által megszólaltatott befektetési guru szerint amint megvan a kellő stabilitása a részlegnek, nagy valószínűséggel tényleg tőzsdére viszik a Starlinket, maximum nem jövőre, hanem 2025-ben, esetleg 2026-ban. Justus Parmar a Fortuna Investments úgy látja, amint ez megtörténik, az általánosságban felpezsdítheti az érdeklődést minden olyan üzleti tevékenység iránt, amely az űrhöz kapcsolódik.

Piaci hírek

Bűncselekmények gyanújával készült feljelentés a KRÉTA-rendszer ügyében

A 2019-ig visszatekintő kormányzati átvilágítás "gyanús mintázatot" talált, ennek nyomán pedig 40 oldalas feljelentés készült a KRÉTA, a Neptun és az állami iratkezelők 100 milliárd forintot is meghaladó kifizetésit illetően.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.