A vállalat legfrissebb negyedéves eredményei megint olyan növekedési számokat hoztak, amelyek kifejezetten zavarba ejtőek egy ekkora vállalattól.
Hirdetés
 

A vállalat tegnap közölt eredményei végül sok tekintetben felülmúlták az előzetes várakozásokat, a részvényárfolyam 7 százalékos emelkedésével pedig a világ leggazdagabb embere egyik pillanatról a másikra 4,5 milliárd dollárt keresett. Ahogy azt tegnap jeleztük, a papírok további erősödésének csak a csökkenő haszonkulcs tehetett volna keresztbe, például a cloud üzletágat érintő közelmúltbeli költségek (a Meltdown/Spectre sebezhetőségek javítása stb.) kapcsán, a fenntartások azonban alaptalannak bizonyultak.

Zavarba ejtően gyors és egyenletes növekedés

Az Amazon negyedéves forgalma elérte az 51 milliárd dollárt, ami éves összehasonlításban 43 százalékos éves növekedésnek felel meg, vagyis tartja azt a félelmetes tempót, amit az egy évvel korábbi, 42 százalékos növekedéssel mutatott. A működési eredmény ezzel szemben a 2 milliárd dollárt közelíti, ami nem csak a cég februári előrejelzésének két-háromszorosa, de rácáfolt az elemzők előzetes fenntartásaira is (amelyek nyilván nem kis részben az Amazon saját prognózisára épültek).

A társaság pénzügyi vezetője szerint lényeges szempont, hogy az Amazon működési költségei (mondjuk a raktárak és elosztóközpontok fenntartása) sok szempontból állandónak tekinthetők, így a bevételnövekedés látványos profitnövekedést is jelent. Egyedül a raktárkészletek magas szintje miatt merült fel, hogy a kiegyenlített elosztás érdekében sok árucikket kell majd ide-oda utaztatni, de a várakozásokon felüli eladások végül szükségetlenné tették a készletezés áttervezését.

A legjobb teljesítményt nem meglepő módon az észak-amerikai kiskereskedelmi szegmens nyújtotta, amely a Whole Foods lánc bekebelezése után 30 milliárd dollár fölé növelte kiskereskedelmi forgalmát, és a piaci előrejelzésekhez képest dupla akkora, jóval egymilliárd dollár fölötti nyereséget jelentett. A tengerentúli kiskereskedelmi tevékenység, ami az agresszív bővülési stratégiák miatt veszteséget termel, ezúttal a 34 százalékkal több bevételt hozott, miközben 29 százalékkal több pénzt égetett el a tavalyinál.

Ez a mutató is valamelyest javult a 2017-eshez képest, mindez azonban elsősorban a valutaárfolyamok kedvező alakulásának köszönhető – változatlan viszonyok között 21-44 lenne ugyanez az arány. Ennél érdekesebb, hogy a vállalat fizikai boltokból és a viszonteladóktól származó bevételei a hagyományos, közvetlen online értékesítésnél kétszer gyorsabban növekedtek, ami a jóval alacsonyabb bázis ellenére is fontos eredmény.

Jönnek az otthoni biztonsági szolgáltatások

A cloud üzletág, az AWS is folytatta a szárnyalást, 5,4 milliárdos bevétele közel másfélszerese volt az egy évvel korábbinak. Ez még úgy is kimagasló eredmény, hogy az Amazon felhős üzlete rendre 40 százalék fölötti bővülést mutatott az előző hat negyedévben. Az Amazon szerint az AWS helyzete mindenképpen különleges, hiszen majdnem hétéves előnyt szerzett magának, mielőtt megjelentek a piacon a komoly, hasonló gondolkodó fejjel gondolkodó versenytársak, az előnyt azonban sikerült a mai napig megőrizni.

Még nem meghatározó, de kifejezetten látványos sort jelentenek az "más bevételek", ami jórészt az Amazon hirdetési bizniszét takarja: ez 139 százalékos éves növekedéssel már a 2 milliárdos nagyságrendbe fejlődött. A társaság egyébként éppen most jelentkezett újdonságokkal ezen a területen: ezek küzül talán a biztonsági termékeket és szolgáltatásokat értékesítő portált lehet kiemelni, amely végre összefogja és csomagokba rendezi a különböző felvásárlások során megszerzett technológiákat.

A második negyedévre vonatkozóan a már 736 milliárd dolláros cégértékre kapaszkodó Amazon 51 és 54 milliárd dollár közötti bevételre, illetve 1,1-1,9 milliárdos működési eredményre számít, így jó esély van rá, hogy ismét túlhaladja majd a befektetők várakozásait.

Máris megszűnik a ChatGPT automata modellválasztója az ingyenes felhasználásban

Nemcsak drága, hanem az OpenAi szerint nem is népszerű, így a bonyolultabb kérdésekre adott pontosabb válaszokhoz ismét manuális modellválasztásra lesz szükség.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.