Két hét, és az új Pixelek is beszállnak az öldöklő piaci versenybe az ezer dolláros iPhone X, a Samsung Galaxy S8 és a Note 8 mellé.

Kiderült a következő generációs Google okostelefon hivatalos bemutatójának időpontja: október 4. lesz az a nap, amikor az amerikai keresőóriásnak a felsőkategóriás készülékek zsúfolt piacán valami olyasmit kell gurítania, amire az emberek felkapják a fejüket. Egy esetleges keretmentes kijelző, a vezetéknélküli töltés vagy az arcfelismerés – és még sorolhatnánk – most nem lesz elég.

Az ilyesmi maximum arra lehet jó, hogy a telefon felzárkózzon a riválisaihoz, de arra már semmiképpen sem, hogy újítóként lehessen róla beszélni. A Samsung Galaxy Note 8 már egy ideje elérhető, az iPhone X pedig pár nappal október 4. előtt megvásárolható lesz. Ebben a közegben kell tehát a Google-nek magára irányítania a reflektorfényt.

Szorítsunk neki (?)

A vállalat ugyan nem erősítette meg, hogy a Pixel 2 és a Pixel 2 XL bemutatójával együtt lerántja-e a leplet a Google Assistant által támogatott fejhallgatókról is – amelyek az Apple AirPods termékével analóg módon működnek –, de ez például lehet egy olyan kitörési pont, ami felkeltheti az érdeklődők figyelmét. Ugyanekkor mutatkozhat be a Google Home új, kisebb méretű változata és egy új Chromebook Pixel laptop is.

Valószínűleg a két okostelefon fogja kezdeni a show-t. Találgatások szerint a HTC által nemrég szabadalmaztatott szorítással lehet majd aktiválni a készülék mesterséges intelligenciáját: az Active Edge néven ismert funkció a készülék két szélének megszorításával hozható elő, és lehetővé teszi az okostelefon vezérlésének újszerű módját.

A kis kommunikációs eszközök természetesen már a legfrissebb Androiddal, az Oreóval előre telepítetten érkeznek majd. Mostani információink szerint a mobil operációs rendszer 8.0.1-es változata kerül az okostelefonokra, amelyek már tartalmazni fogják az augusztusi biztonsági frissítéseket is.

Mennyi Google Pixel fogyott eddig?
A cég ugyan beszámolóiban nem hozza nyilvánosságra az eladási adatokat, ám ironikus módon saját alkalmazásboltja lerántotta a leplet a titkos információról.

Egymillió darabot értékesíteni az újrabrandelt csúcskategóriás, itthon nagyjából negyedmillió forintért kínált telefonokból elég komoly teljesítménynek tűnik. Ám ha ezt összevetjük a legföbb rivális, az iPhone értékesítésével, akkor bizony még van tér a fejlődésre, hiszen az Apple negyedévente képes több tízmilliót eladni okostelefonjaiból.

Processzor, memória, kijelző

Ami viszont biztosan nem lesz benne, az a Quaclomm legújabb processzora. Korábbi találgatások szerint a Pixelek lettek volna az első okostelefonok, amelyekben a Snapdragon 836 dolgozik, de az FCC-nek benyújtott kérelmek szerint a Google két új terméke a már ismert 835 SoC-okra fog alapulni. Ez persze nem feltétlenül hátrány, hiszen így az új CPU-k esetleges gyerekbetegségei nem a Google készülékein keresztül fognak kibukni; ugyanakkor ezzel elvész az újdonság, a nagyobb teljesítmény és alacsonyabb fogyasztás vevőcsalogató ereje is.

Várhatóan 64 GB-nyi belső tárhellyel rendelkezik majd a Pixel 2. Egy korábbi képernyőmentés szerint ugyanis a készülék tárhelyének foglaltsága 21 százalékon állt akkor, amikor kicsivel 50 GB-nyi hely volt még szabad rajta. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne majd nagyobb kapacitású belső memóriával szerelt példányokat is kapni.

A Pixel XL 2, melyet a jelentések szerint az LG gyárt, 6 inch képátlójú kijelzőt kap, természetesen nagyobbat, mint elődje. A display ugyanazzal a 2:1 képaránnyal bír majd, mint amivel az LG G6 rendelkezik.

Egyelőre tehát semmilyen olyan újításról nem tudunk beszámolni, ami kiemelné a tömegből a készüléket, de lehet, hogy a Google ügyesebben tudja titkolni fejlesztéseit, mint az Apple.

Mobilitás

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.