A Bitport 2016-os CIO Budapest konferenciájának központi témája a digitális átalakulás volt, amelynek tapasztalatait összesen tíz szakmai előadás mutatta be a jelenlévő informatikai felső vezetőknek.

Idén ősszel is telt házzal zajlott a Bitport szakmai fóruma, a CIO Budapest konferencia, amelyre közel száz informatikai felső vezető jelezte részvételi szándékát. A rendezvény meghatározó témája, hasonlóan a 2015-ös CIO Budapest, ezúttal is napjaink leginkább meghatározó informatikai trendje, a digitális átalakulás volt. A konferenciát Takács Tibor, a Vezető Informatikusok Szövetségének (VISZ) régi-új elnöke Darwin gondolataival nyitotta meg: nem a legerősebb marad életben, hanem az, aki a leginkább fogékony a változásokra.

Az elmúlt években naponta szóba kerülnek a "4.0-ás ipar" diszruptív technológiái, amelyek az üzleti gondolkodásban is változásokat indukálnak; a digitalizáció kapcsán arra kell felkészülni, hogy ezeket a változásokat adoptálni kell a mindennapi életben, ehhez pedig meg kell szerezni a szükséges szakmai és nem szakmai képességeket. Az oktatás a VISZ tevékenységében is különös hangsúlyt kap, hogy a következő generáció már rendelkezzen a szóban forgó kvalitással.

A digitalizáció végül is az emberekről szól

Az idei keynote előadásban Bácsfalvi Mihály, a Groupama Biztosító pénzügyi és szakmai vezérigazgató-helyettese nagyvállalti szemszögből mutatta be a napjainkat tematizáló digitális transzformációt, illetve a digitális átalakulás vízióját és annak költségeit. Bár a világ "uberizálódik", nem feltétlenül a vadonatúj üzleti modellek azok, amelyek tartósak maradnak. A digitalizáció hajtóereje a költségcsökkentés, a bevételnövelés, az ügyfélhűség erősítése, és általában a félelem a trendről való lecsúszástól.
 


2018-ra már 3 millió munkavállaló dolgozik majd gépi intelligencia felügyelete alatt, és a leggyorsabban növekvő vállalatok 50 százalékának kevesebb alkalmazottja lesz, mint ahány intelligens gépe. A Groupama részéről különösen érdekes, hogy az elmúlt 16 évben 96 milliárd dollárnyi kockázati tőke ment a fintech cégekbe, amelyeket a biztosítók háromnegyede igen komolyan vesz.

A digitalizációval kapcsolatban azonban sok helyen hiányzik az egységes koncepció: nem világos, hogy az üzleti vagy az informatikai oldal vezeti a folyamatot, és az sem, hogy úttörő vagy trendkövető szerepre kell-e törekedni. De probléma a szakemberhiány és az IT ebből fakadó drágulása, illetve az ugyancsak félelemvezérelt, a procedúrát hátráltató szabályozó rendszer. A megoldás felé vezetű úton Bácsfalvi Mihály szerint az emberi természet és képesség a jó kiindulópont.

Nem véletlen, hogy az új dotkom cégek nagy sikereket aratnak például az utazási szolgáltatások szegmensében. Az sem kézenfekvő, hogy amit egy mai ötéves gond nélkül használ, az az idősebb generációknak is ugyanolyan magától értetődő, vagyis egy munkatámogató eszköz esetében mindenképpen szempont a felhasználók életkora és képessége. Az egyszerűség és a komplexitás kérdése mellett a digitális gazdaságban ma már alapvető feltétel a 7×24 órás rendelkezésre állás, a megtérülési idő számításakor pedig érdemes figyelembe venni a fizikai és erkölcsi amortizációt is.

A biztonság mindig téma

Az esettanulmányok sorát az Infobex informatikai üzemeltetési vezetője, Szabó Zsolt előadása nyitotta meg az IT evolúciójáról és a belső IT szolgáltatóvá válásának kihívásairól, az informatikai szervezet működése kapcsán is megerősítve az alkalmazkodóképesség jelentőségét. A Budapest Bank CIO-ja, Kelemen Bálint a pénzintézet önállósodása kapcsán beszélt a mobileszköz-menedzsment kialakításáról, amiből egyebek mellett kiderült, hogy a transzformációs projektek tényleg nehezebb feladatot jelentenek egy zöld mezős bevezetéshez képest.
 


A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) igazgatóhelyettese, dr. Stefán Péter pedig egy felsőoktatási OpenStack projekt tanulságait osztotta meg a jelenlévő CIO-kkal, kitérve a felhős fejlesztés korlátaira és negatív tapasztalataira is. A Microsec stratégiai igazgatója, Barsi András a biztonság és az ergonómia kapcsolatát demózta, egy mobil ID eljáráson keresztül bemutatva azokat a pilléreket, amelyek a funkcionális és biztonsági hiányosságok miatt sokszor a digitális transzformáció gátját jelentik.

A szoftverlicenc-gazdálkodás a CIO konferenciák hagyományos témája, amelyről ezúttal Lendvay László, a Libri Bookline CIO-ja beszélt egy több mint 200 ezer euró megtakarítást eredményező optimalizációs projekt kapcsán. A prezentáció során a CIO Budapest konferenciákon megszokott, anonim digitális szavazásból kiderült, hogy ebben az évben már tízből négy informatikai vezető talákozott gyártói szoftveraudittal, és tízből heten valósítottak meg vagy terveznek megfelelőségi felmérést.

A biztonsági rendszerek rendszerváltásáról szólt Kádár András, a napi több mint egymillió tranzakciót és másfél milliárd forintos forgalmat bonyolító Szerencsejáték Zrt. IT-biztonsági osztályvezetőjének prezentációja, ugyancsak egy saját esettanulmányon keresztül. A digitális transzformáció természetesen a hardvertechnológiák területén is meghatározó - erről az egyik fő illetékes, az Intel képviseletében beszélt Horváth Richárd, az Intel Magyarország üzletfejlesztési vezetője Chipbe sűrített digitális világ címen.
 


A konferencia záró előadásában az IT kockázatok - mint a szakmai hibák vagy az adatvesztés - kezeléséről, egészen pontosan az IT szolgáltatásokra nyújtott biztosításokról esett szó. A TopBróker ügyvezető igazgatója, Bartolf Richárd ismertette a leszállított rendszerek vagy szolgáltatások hibájával, illetve a projektekkel kapcsolatos vitákkal összefüggő gyakorlatokat, amiből kiderült: a biztosítótársaságoknak nem igazán kívánatos terület az IT szakma, mivel gyakori, hogy sem a károk, sem a károk elhárításával kapcsolatos költségek nem határozhatók meg egzakt módon.

Az adatszivárgás és az abból következő informatikai, PR vagy pénzügyi krízis például nem jár jól behatárolható következményekkel. A biztosítási piactól ezért nem csak az anyagi fedezet, hanem a káresemények menedzsmentje is elvárható, a modellek alakulásában pedig a céges informatikai vezetőknek is komoly szerepe van.

A 2015-ös CIO Budapest konferenciáról itt és itt olvasható beszámoló, kétnapos tavaszi rendezvényünk, a CIO Hungary idei eseményeit pedig itt és itt foglaltuk össze. További információ az események dedikált honlapján olvashatók a ciobudapest.hu és a ciohungary.hu oldalon..

Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.