Az amerikai pénzügyminisztérium külföldi eszközök ellenőrzésével foglalkozó hivatala tegnap szankciókat jelentett be Ly Yong Phat, Kambodzsa egyik leggazdagabb vállalkozója, egyben szenátora ellen. A vádak szerint a legfelsőbb politikai körök bizalmát élvező üzletember vagyonát online csalásokat végrehajtó hálózat gyarapítja, amelynek működését ráadásul erőszakkal fogva tartott, megfélemlített emberekkel végeztetik el.
A hivatal meggyőződése, hogy az O Smach Resort elnevezésű üdülő tulajdonképpen az online csalásokra specializált hálózat kényszermunkatáboraként funkcionál. A létesítményt az L.Y.P. Group nevű konglomerátum birtokolja, amelynek tulajdonosa pedig nem más, mint maga Ly.
Az üdülőből kimentett áldozatok beszámolói szerint a különféle kitalált munkavállalási ígéretekkel odacsábított emberektől elvették telefonjukat és papírjaikat, majd arra kényszerítették őket, hogy kriptovalutás ügyletek és kamu befektetések belengetésével szedjenek rá gyanútlan internetezőket a világban.
A pénzügyminisztériumi közlemény rendszeres verésekről, sokkolóval végrehajtott bántalmazásokról ír, de az is előfordult, hogy a szerencsétlen áldozatoktól váltságdíjat követeltek, illetve azzal fenyegették őket, hogy más hasonló bandának adják el őket. Információk szerint legalább ketten öngyilkosságba menekültek a reménytelen helyzet miatt.
Kényes gócpont
A világ internetes csalóbandáinak jelentős része működik az indokínai térségben, ami miatt az Egyesült Államok már többször igyekezett nyomást gyakorolni, és többek között Kambodzsát is felszólította, hogy számolja fel ezeket a bűnbandákat. A Reuters értesülései szerint Washington már hónapok óta fontolgatta a szankciókat, de azt végül év elejéről mostanra halasztották. Az indok az volt, hogy az USA-ban abban bíztak, hogy a tavaly vezetőváltáson átesett országot sikerül kicsit eltávolítani a kínai befolyástól.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak