A keresőóriást Brüsszel 4,1 milliárd euróra büntette erőfölénnyel való visszaélés miatt. A cég fellebbezett, ám esélyeit minimalizálja, hogy a legfelsőbb bíróság tanácsadója az Európai Bizottság mellé állt.
Hirdetés
 

Ha a korábbi hasonló esetekből indulunk ki, akkor nagy valószínűséggel a Google-nek nem lesz más választása, mint ténylegesen megfizetni az Európai Unióban (EU) rá kiszabott csillagászati mértékű, 4,1 milliárd eurós bírságot. Mindez abból következtethető, hogy ma tette meg jelentését az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka, amelyben a büntetést megállapító Európai Bizottságnak (EB) ad igazat. Az EU legfelsőbb bíróságának szerepét betöltő testületnek ugyan nem kötelező ennek mentén meghozni a végső döntést, de jellemzően az ilyen jelentésekben megfogalmazottakkal összhangban lévő ítélet születik.

Az ügy egészen 2018-ig nyúlik vissza: a keresőóriás ekkor kapott 4,3 milliárd eurós büntetést az Androiddal kapcsolatos versenykorlátozó gyakorlata miatt. Az EB vizsgálata ugyanis megállapította, hogy a Google a mobil operációs rendszeren keresztül az asztali gépeken már megszerzett dominanciáját igyekezett a mobil platformra is kiterjeszteni, az androidos eszközgyártókat és mobil operátorokat saját alkalmazásainak telepítésére kényszerítve a Play licencekhez kapcsolódóan.

A cég természetesen tagadta a vádakat, és minden eszközzel igyekezett megúszni a gigantikus bírságot. Ebben csak egy nagyon enyhe sikert ért el 2022-ben, amikor az Európai Unió Bírósága 5 százalékkal mérsékelte az eredeti összeget. Ezt az "akciós tételt", azaz a bő 4,1 milliárd eurót viszont Juliane Kokott mai jelentését követően minden bizonnyal már kénytelen lesz megfizetni az amerikai techóriás.

Egyszer fent, egyszer lent

Az Európai Bizottság és testület által megbírságolt vállalatok jellemzően hosszú évekig folyó utóvédharcokat folytatnak a nagyobb büntetések kapcsán. És bár ezekről végső soron szintén egy európai szerv, az Európai Unió Bírósága dönt, egyáltalán nincs garantálva a "hazai" siker.

A közelmúlt döntéseiből szemezgetve említhető például az Intel, amely egy 1 milliárd eurós csatát nyert tavaly. De így végződött pár éve a Qualcomm hasonló nagyságrendű sztorija, sőt 2024 szeptemberében a Google is sikerrel szabadult meg egy 2019-ben kiszabott 1,5 milliárd eurós bírságtól.

A keresőóriásnak ettől függetlenül elég felemás a mérlege: ugyancsak tavaly szeptemberben az EU legfelsőbb bírósága végleg elmarasztalta a céget egy 2017 óta húzódó, 2,4 milliárd eurós bírságról szóló antitröszt eljárás kapcsán. 

Piaci hírek

Negyedikre sem jött össze a Trumpok aranyszínű okostelefonja

A 2025 júniusa óta működő Trump Mobile már sokadszor passzolja a T1 néven hirdetett, 500 dolláros "csúcstelefon" megjelenését, amire azért szorgalmasan gyűjti az előrendeléseket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.