Emiatt az Intel húzza a rövidebbet. Két évnyi huzavona után peren kívül rendezte egymással a vitás kérdéseit a két vállalat.

Pontot tett arra a több mint két éve húzódó vitára tett pontot az Apple és Qualcomm, melyben a két vállalat kölcsönösen megvádolta egymást. A Qualcomm a szellemi tulajdonhoz való jog megsértésével, azaz lényegében szabadalomlopással vádolta az Apple-t. A mobilgyártó azonban ellenkeresettel élt: azt állította, hogy a Qualcomm visszaélt a mobilos modemek piacán élvezett monopóliumával, és túl sokat kér a kötelezően licencelendő szabadalmaiért.

Az Apple-nek valószínűleg az is kapóra jött, hogy az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC – Federal Trade Commission) 2017 elején megvádolta a chipgyártót monopolhelyzet kialakításával.

Egymásra utaltságból veszekedés

Pedig a két vállalat igencsak egymásra volt utalva. A Qualcomm legnagyobb licencvásárló partnere ugyanis az Apple, az ebből származó bevételeinek negyede származik ebből a megállapodásból. Az Apple számára pedig azért volt fontos partner a chipgyártó, mert biztosította a iPhone-ok magas margóját. A két vállalat ugyanis úgy állapodott meg – ami aztán az FTC elé is került –, hogy a Qualcomm alacsonyan tartja a licencdíjait, de cserébe az Apple csak tőlük szerezheti be a szükséges chipeket.

A mostani megállapodás végső soron a vitában kemény eszközökhöz nyúló (átmenetileg Kínában és Németországban is sikerült letiltatniuk egyes iPhone-modellek forgalmazását) Qualcommnak előnyös: az Apple egyrészt fizet sok milliárd dollárt, másrészt a chipgyártó hat évre bebiztosítja magát az Apple-nél. A Qualcomm hat évig szállítja majd az iPhone-okbe és az iPadekbe az 5G-s modemcsipeket, melyeket tesztelésre már át is adott az Apple-nek.

Egy a Nikkei-nek nyilatkozó informátor ugyanakkor azt állította, hogy az idén piacra kerülő modellekben még nem lesz Qualcomm csip, mert ahhoz későn született meg az egyezség, de a 2020-as modellek már azt használják majd.

Ugyanakkor az Apple is nyert ezzel, mert a Qulacomm kiesésével tavaly óta csak az Inteltől vásárolhatta meg ezt a kulcsfontosságú alkatrészt, amely viszont gyártási nehézségekkel küzd, és többször is késtek a szállításai. Ráadásul az Intel a mobilos 5G modemjeinek fejlesztésével sehol sem tartott. Ez a helyzet pedig azzal fenyegetett, hogy a konkurens mobilgyártók elhúznak az Apple mellett az 5G-s telefonjaikakkal.

De mi lesz az Intellel?

Az Intel mintha csak a megfelelő pillanatot várta volna: a megállapodást követően azonnal bejelentette, hogy leállítja a mobilokba szánt 5G-s modemchipek fejlesztését. A 4G-s csipeket még leszállítják, de a 2020-ra tervezett újabb generációs modellek már nem kerülnek gyártásba. A döntés hátterében nem csak az állhat, hogy az Intel lassan halad a fejlesztésekkel, hanem az is, hogy a piackutatók megkongatták a vészharangot a mobilpiac fölött, és egyelőre az összehajtható kéernyőjű smartphone-tablet kombóknak sem jósolnak nagy jövőt.

A cég közleménye Bob Swan vezérigazgatót idézi, aki hangsúlyozta: a hálózat és a felhő terén továbbra is kiemelten kezelik az 5G-s technológiákat, és továbbra is költenek az 5G-s infrastruktúraelemek fejlesztésére, de a mobilpiacon nem látják egy ilyen fejlesztés megtérülését.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.