A Nikkei értesülése szerint az Apple mintegy 10 százalékkal csökkenti az iPhone-gyártás volumenét.

Gyenge évkezdettel számolnak az Apple-nél. A Nikkei értesülése szerint az Apple visszafogja az év első három hónapjában az iPhone-gyártást. Úgy tűnik, az első negyedévben körülbelül 10 százalékkal készül kevesebb iPhone, mint eredetileg tervezték.

Az információ a beszállítóktól szivárgott ki. Állítólag a gyártási tervek visszavágása már a múlt év végén megtörtént, lényegében azelőtt, hogy az Apple nyilvánosságra hozta volna legutóbbi negyedéves eredményeit. A bevételek jócskán elmaradtak a várakozásoktól, az előzetes 89-93 milliárd dollár közé jelzett bevétel végül csak 84 milliárd lett. A Nikkei kiemeli, hogy az elmúlt 16 évben először fordult elő ilyen.

Most úgy tűnik, az Apple további sovány hónapokra számít. A termelés visszafogása minden új típust (XS, XS Max, XR) érint. A Nikkei más forrásai viszont azt állítják, hogy a csökkenés a régebbi modelleket is érinti, és az eredetileg összességében tervezett 47-48 millió darabos gyártási terv 40-43 millióra csökken. A visszaesés mértékét jól mutatja, hogy 2018 azonos időszakában, tehát az év első három hónapjában még több mint 52 millió iPhone-t értékesítettek. A jövőben persze nehezebb lesz az értékesítési tendenciákat nyomon követni, mivel az Apple tavaly novemberben közzétett negyedéves jelentésében bejelentette, hogy a jövőben nem hoz nyilvánosságra darabszámokat.

Sok beszállító meg fogja érezni

Az iPhone-értékesítések visszaesése közel sem csak az Apple problémája: a vállalat mögött lévő teljes ellátási lánc súlyos veszteségeket szenved. A telefonok kamerájához lencséket szállító tajvani Largan Precision például január 5-én jelentette be, hogy decemberben éves összevetésben 34 százalékkal, míg novemberhez képest 20 százalékkal csökkentek az eladásai – zömében az Apple értékesítési nehézségei miatt. A cég az utóbbi öt év legrosszabb eladási eredményeit produkálta.

A telefonokhoz speciális fémötvözetű házakat szállító Catcher Technologynak, amely elsősorban az XR-ekhez és az XS Maxokhoz szállít alkatrészt, decemberben 28 százalékkal volt kisebb a bevétele, mint 2017 decemberében. A gyártó az előrejelzésében is a piac bizonytalanságára és a kereslet ingadozására számít.

 
Apple iPhone sales 2015-2018
Infogram


A Nikkei felhívja a figyelmet arra is, hogy az utóbbi hónapokban ez már a második alkalom, hogy az Apple beszállítói termelésük csökkentésére kényszerülnek. Legutóbb novemberben történt ilyen, akkor többek között az Apple összeszerelő partnerei, a Foxconn, de a kisebb volument szállító Pegatron és a Wistron is kénytelen volt ezt lépni.

Közben megy a szájkarate a Qualcomm-mal

Ennél egyelőre kisebb problémát okoz az Apple-nek a Qualcomm-mal folyó szabadalmi pere. Ennek egyik fontos fordulója volt, hogy a csipgyártó kérésére Kínában felfüggesztették a 2015 és 2017 között megjelent iPhone készülékek (iPhone 6s-től iPhone X-ig) forgalmazását. Ezt az Apple megfellebbezte, így egyelőre nem lépett hatályba.

Viszont egy hete Németországban nagyobb sikerrel járt a Qualcomm: a müncheni tartományi bíróság helyt adott a keresetének, és több iPhone-modell (7, 7 Plus, 8, 8 Plus, X) németországi forgalmazását is betiltotta. A tiltás életbe is lépett, bár az Apple jelezte, hogy fellebbez.

A vita nem csak a bíróságon, hanem a nyilvánosság előtt is zajlik. Mint a Reuters írjaTim Cook Apple-vezér rendre azzal vádolja a csipgyártó céget, hogy nem törekszik a megegyezésre. A vezérigazgató egy a CNBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a két vállalat között a tavaly harmadik negyedév óta nem voltak egyeztetések a szabadalmi vita rendezéséről.

A Qualcomm vezérigazgatója, Steven Mollenkopf ugyanakkor ennek épp az ellenkezőjét állítja. Novemberben azt mondta – szintéln a CNBC-nek –, hogy az azt megelőző másfél évben folyamatosan egyeztettek az Apple-lel a vita lehetséges megoldásairól. Sőt Mollenkopf szerint már a közeljövőben megszülethet a dolog rendezése a két vállalat megegyezése révén vagy a bíróságon.

A Reuters szerint a nyilatkozatháború nem befolyásolja ugyan a két cég között folyó jogi folyamatokat, de egy újabb jelzés, hogy itt komoly a tét, és hogy a két cég álláspontja között elég mély a szakadék.

Mobilitás

Elkezdett tetőzni a közösségi médiára fordított figyelem

Egy átfogó nemzetközi kutatás arra jutott, hogy sok régióban megállt, sőt néhol csökkent is az átlagos idő, amennyit az emberek naponta a közösségi média bugyraiban töltenek.
 
Mostanáig szinte mindig bízhattunk érzékszerveinkben. A deepfake jelenség miatt azonban olyan pillanathoz érkeztünk a történelemben, ami után többé nem lehet biztosak a látottak, hallottak valódiságában. Teljesen a gépekre leszünk utalva?

a melléklet támogatója az ITBN

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.