A brit CVC Capital Partners magántőke-befektetési társaság nem kötelező érvényű ajánlatot adott a Telecom Italia vállalati szolgáltatási üzletágának 49 százalékára, tudta meg a Reuters.
Az olasz vállalatcsoportnak ez a Telecom Italia ServCo részeként most kialakított üzletága többek között felhős, IoT-, kiberbiztonsági és konnektivitási szolgáltatásokat kínál. Olyan márkák tartoznak a részleg alá, mint az Olivetti (az 1908-ban alapított írógépgyártó cég készítette Olaszország első elektronikus számítógépét 1959-ben). A Noovle márka fogja össze a felhőalapú számítástechnikai és adatközponti szolgáltatásokat, a Telsy pedig a kiberbiztonsági részleget. Az üzletág tavaly mintegy 2,7 milliárd euró bevételt termelt.
A CVC egyes források szerint amúgy azt tartaná célszerűnek, ha ez az üzletág szervezetileg leválna az átszervezés alatt álló távközlési vállalatról. Így egy kb. 6500 embert foglalkoztató önálló cég jönne létre (a Telecom Italia jelenleg mintegy 42 ezer embert foglalkoztat). Állítólag a CVC nyolc hetet kért az egység átvilágítására. Amennyiben megvalósulna az általa vágyott forgatókönyv, azaz a vállalati szolgáltatások átrakása önálló cégbe, a befektetőtársaság garanciát vállal arra, hogy megmarad a jelenlegi 6500 munkahely.
A Bloomberg úgy értesült, hogy a CVC már tavaly óta dolgozik a megállapodáson a Nomura és a Barclays tanácsadói segítségével. Telecom Italia igazgatótanácsa pedig még a héten dönthet az ajánlatról. Az üzletág értékére több becslés is született, a tavalyi 730-760 millió eurós nyereség alapján például 10,5 milliárd euróra taksálták az egységet.
Nem a CVC az egyetlen érdeklődő. Az amerikai KKR & Co tavaly novemberben jelentkezett be a vállalati üzletágért, és azóta meg is erősítette, hogy érdekelné a befektetés. Egyes lapértesülések szerint a brit Apax Partners szintén köröz az olasz telekom cég körül.
Komoly teher van a telekom cégeken
Mint korábban a Bitport is foglalkozott vele, az egy-két éve tartó 5G-s versenyfutás komoly terheket rótt a mobilszolgáltatókra. Drága volt az 5G-hez szükséges frekvencia, és úgy kell kiépíteni az új hálózatot, hogy egyelőre a 4G is maximálisan kielégíti a legtöbb felhasználói igényt.
A vállalati szolgáltatások terén azonban nagyon is van keresnivalója. Most kezdenek körvonalazódni azok a nagyvállalati környezetre szabott use case-ek, melyeknél lesz jelentősége a nagyobb sebességnek és átviteli kapacitásnak, de mindenekelőtt a rendkívül alacsony késleltetésnek és megbízhatóságnak.
Ennek szellemében mozdultak rá magyar szolgáltatók is a vállalati szolgáltatásokra akár önálló fejlesztésekkel (Telekom, Vodafone), akár kooperációban (Telenor). Bár ezeknek a szolgáltatásoknak csupán a töredéke (pl. egy gyártóipari campus network) tudja kihasználni az 5G lehetőségeit, a szolgáltatók ott akarnak lenni az ügyfeleknél, amikor az 5G-s használati esetek élesbe fordulnak.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész