Legutóbb januárban járta körbe a világsajtót a kínai munkások tarthatatlan állapotáról szóló hír. A kellemetlen sajtóvisszhang többek között az Apple-t is érinti, amely most egy független szervezetet kér fel a körülmények kivizsgálására.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, januárban egy amerikai rádióműsor munkatársai személyes élményeikre hivatkozva hozták fel újra a kínai Foxconn gyárban dolgozók nehéz, nyugati szemmel akár embertelennek is titulálható körülményeit. A gyerekmunka, az éhbér és a rettenetes bánásmódon felemlegetése természetesen a gyár komoly megrendelőjének számító Apple-t sem tölthette el felhőtlen boldogsággal. Az iPhone és az iPad készítője ezért több lépésben próbál javítan kicsit megtépázott renoméján.



Foxconn-dolgozók a gyártósoron (forrás: Business Insider)

Ellenkampány  Az Apple még januárban, technológiai cégek közül elsőként csatlakozott a Fair Labor Association (FLA) nonprofit szervezethez, amelynek keretében vállalta, hogy a tisztességes munkakörülményekért küzdő szövetség iránymutatásait teljes beszállítói láncára vonatkozóan érvényesíti.

Hogy elkötelezettségét még jobban bizonyítsa, a héten két kínai gyárban is megkezdődött az FLA küldöttségének a munkahelyi körülmények felmérését célzó vizsgálata. Az Apple kezdeményezte vizsgálat során a szövetség képviselői több ezer dolgozót fognak kérdőívek formájában megkérdezni arról, milyen állapotok és feltételek mentén végzik munkájukat a Foxconn létesítményeiben, amely az utóbbi években a nagy számban előforduló munkahelyi öngyilkosságok miatt került a címlapokra.

A most zajló kérdőívezés mellett a hírek szerint be nem jelentett ellenőrzéseket is tart majd az FLA, amely az első eredményeket várhatóan március első felében fogja honlapján közzétenni.

A kínai Patyomkin-falu  Az ellenőrzés önmagában mindenképpen üdvözlendő vállalkozás, de kérdéséses, hogy mennyire fog a valóságnak megfelelő eredményeket hozni. Az eddig is igen gyenge (mondhatni nem létező) alkupozícióban lévő dolgozók valószínűleg állásukat féltve a ténylegesnél jobb színben fogják majd feltüntetni a körülményeket. A látogatásra nyilván alaposan felkészült mind az Apple, mind a Foxconn is, így félő, hogy csak jól berendezett színpadon szondázhatnak majd az ellenőrök. Az előre be nem jelentett vizsgálatok "kimozgására" pedig borítékolhatóan megvan a kész cselekvési terve a kínai gyár vezetőinek.

Gyerekmunkások készítik az iPhone-okat?
Egymillió robotot állít munkába a Foxconn

Robotméh enyhítheti az élelmezési krízist

A beporzást végző méhek számának tendenciózus csökkenése súlyos válsággal fenyeget. Egy amerikai kutatócsapat azonban jól halad a gépesített alternatíva fejlesztésével.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.